RETRO RÁDIÓ

Szurkolhatunk Ronaldóéknak: így érheti el a pótselejtezőt a magyar válogatott

Létrehozva2025. 11. 12. 10:30

Könnyen lehet, hogy egyetlen pont választja el Marco Rossi csapatát a pótselejtezőtől. Mutatjuk, mi kell ahhoz, hogy a magyar válogatott megőrizze a második helyét a vb-selejtezős csoportban.

A magyar válogatott előtt két sorsdöntő összecsapás áll a vb-selejtezők utolsó két fordulójában. Marco Rossi együttese négy mérkőzés után öt ponttal az F-csoport második helyén tanyázik, és könnyen elképzelhető, hogy már a november 13-án, csütörtökön (18:00 M4Sport) az Örményország ellen sorra kerülő találkozó után biztosítja a pótselejtezőt érő helyet. Cikkünkben részletezzük, milyen feltételek mellett szerepelhet Magyarország 1997 után ismét világbajnoki pótselejtezőn.

A magyar válogatottnak minimum egy pontra szüksége van a folytatáshoz
A magyar válogatottnak minimum egy pontra szüksége van a folytatáshoz Fotó: NurPhoto

Portugália csoportelsősége gyakorlatilag már borítékolható, így a magyar válogatott számára csak a második hely a reális cél, még abban az esetben is, ha Magyarország a hátralévő két mérkőzésén mindkét lehetséges győzelmet megszerzi.

Az biztos, hogy a mieink mellett csütörtökön szurkolhatunk a portugáloknak is. Amennyiben ugyanis nyerünk Örményországban, majd Cristiano Ronaldóék idegenben verik az íreket, akkor az utolsó meccstől függetlenül biztosan miénk a második hely.

Ha a magyar csapat négy pontot gyűjt, akkor sem kell bonyolult számolgatásba bocsátkozni. Még akkor sem, ha az Írország elleni összecsapás zárul döntetlennel, hiszen az írek így is maximum nyolc pontot érhetnek el a csoportban, szemben a magyarok kilenc pontjával.

Komolyabb izgalmakra adhat okot az a forgatókönyv, ha a csapat egy győzelmet és egy vereséget könyvel el: ebben az esetben az Írország elleni vereség jelentősen befolyásolná a továbbjutást, hiszen csütörtöki  ír–portugál összecsapás eredményétől függne a magyar csapat sorsa. Ugyanez a helyzet, ha Magyarország mindkét találkozón döntetlent játszik.

Minden pont számíthat a magyar válogatottnak

Meglepő, de elméletileg egyetlen árva pont is elég lehet a pótselejtezőt érő hely megszerzéséhez. Amennyiben Szoboszlaiék Jerevánban kudarcot vallanak, és a Puskás Arénában döntetlen játszunk az írekkel, akkor annak kell szurkolnunk, hogy Portugália mindkét találkozóját megnyerje.

Nulla pont esetén viszont már semmi sem mentené meg Magyarországot, bár a csapat jelenlegi formája alapján erre a végkifejletre rendkívül csekély az esély.

Az F-csoport állása négy forduló után

1. Portugália 10 pont (11-4)

2. MAGYARORSZÁG 5 pont (8-7)

3. Írország 4 pont (4-5)

4. Örményország 3 pont (2-9)

Pontegyenlőség esetén gólkülönbség számít!

A hátralévő mérkőzések:

November 13.: Örményország-Magyarország, Írország-Portugália
November 16.: Magyarország-Írország, Portugália-Örményország

 

Vb-lázban ég a világ!

Zajlanak a labdarúgó-világbajnokság selejtezői, és közeledik minden idők legnagyobb tornája. Először 48 válogatott lép majd pályára azon a világbajnokságon, amelynek az Amerikai Egyesült Államok, Mexikó és Kanada ad otthont. A selejtezők minden fordulója tele van izgalommal, drámával és meglepetésekkel – hiszen a vb mindig több, mint egy torna: ez maga a futballünnep! A TippmixPRO-n pedig még izgalmasabbak a selejtezők – tippelj, és éld át a világbajnoki hangulatot!

Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.