
Vérig sértődött Mohamed Szalah, súlyos döntésre szánta el magát
Megsértődött. Súlyos döntésre szánta el magát Mohamed Szalah a Frankfurt-Liverpool BL-meccs után.
Meglepő dolgot tett Mohamed Szalah a Frankfurt-Liverpool Bajnokok Ligája-mérkőzést követően. Mint ismert, a Vörösök – többek között Szoboszlai Dominik góljával és gólpasszával – 5-1-es győzelmet arattak a németek otthonában. Az egyiptomi támadó ezúttal nem kapott helyet Arne Slot vezetőedző kezdőcsapatában, amely miatt megsértődhetett.

Frankfurt-Liverpool: Mohamed Szalah megsértődött
Másodszor fordult elő ebben az idényben, hogy Szalah csak csereként kapott lehetőséget a Liverpoolban, és az egyiptomi támadó már Jürgen Klopp irányítása alatt is nehezen viselte ezt – írja a Magyar Nemzet. Angliában úgy vélik, hogy ezúttal megsértődött, ugyanis a közösségi oldalain kitörölte a bemutatkozásából azt, hogy „a Liverpool labdarúgója”. Sőt, több egyéb, Liverpoollal kapcsolatos tartalmat is letörölt.
Többen már akkor is azt látták az egyiptomi focista arcán, hogy nem boldog, amikor Arne Slot vezetőedző becserélte őt a Franfurt ellen, majd lefújás után is.
Ki lesz a BL-győztes Budapesten?
Minden Bajnokok Ligája-játéknap ünnepnap a futball szerelmeseinek. A sorozat történetében először Budapesten emelheti majd magasba a trófeát a végső győztes csapatkapitány. A labdarúgó BL nemcsak a gólokról és a látványos csatákról szól, hanem az izgalomról és a fogadásokról is. Érdemes követni, és akár megtenni a tippjeinket is!
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!







