16°C
30°C

Rozália névnapja

RETRO RÁDIÓ

Ezzel az autócsodával jelent meg Szoboszlai, Kerkez pedig egy Skodával - fotók

Létrehozva2025. 09. 02. 12:04
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Ripost

Sorra érkeztek az autók a válogatott focistákkal Telkibe. A liverpooli játékosokat, Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is lencsevégre kapták.

Valódi autócsodával érkezett meg Telkibe Szoboszlai Dominik. Mint arról korábban írtunk, a Liverpool focistája egy olyan felsőt viselt, amikor megjelent a válogatott főhadiszállásán, amely 900 euróért, azaz 350 ezer forintért kapható az egyik internetes oldalon. Ennek az ára azonban eltörpül annak a kocsinak az értéke mellett, amiből kiszállt.

Szoboszlai Dominik szép támadás végén gólt lőtt az azeriek hálójába
Valódi autócsodával érkezett meg Telkibe Szoboszlai Dominik Fotó: Czeglédi Zsolt

A fekete Lamborghini 250-300 millió forintba kerül. Korábban többen azt is írták róla, hogy Dominik autója a negyedik Revuelto – amely a márka csúcsmodelljének számít – Magyarországon.

Szoboszlai és Kerkez is megérkezett

Szinte Szoboszlaival egyidőben jelent meg a válogatott főhadiszállásán liverpooli csapattársa, Kerkez Milos is. A balhátvéd az Instagramra feltöltött képeinek a tanúsága szerint egy Skodával érkezett meg Telkibe. Ennek a modellnek az ára egyébként jelenleg 16-20 millió forint körül mozog a magyar piacon.

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.