
Nem hiszel a szemednek, Szoboszlai feleségét utánozza az újdonsült anyuka
Úgy tűnik, nemcsak a pályán, hanem az anyaszerepben is összhangban vannak a Liverpool focistafeleségei. Szoboszlai Dominik párja, Buzsik Borka és Ryan Gravenberch szerelme, Cindy Peroti szinte egyszerre lettek anyukák – és most már babakocsi-fronton is teljes a szinkron.
Néhány hete még csak arról áradozott mindenki, hogy Szoboszlai Dominik és felesége, Buzsik Borka életük legszebb szerepébe léptek: megszületett kislányuk. Nemrég pedig barátnőjük, Cindy Peroti is bejelentette, hogy ő és Ryan Gravenberch szintén kislány szülei lettek. És mintha mindezt megkoronázni akarnák, Cindy friss Instagram-posztja megmutatta: még a babakocsi-választásban is tökéletes az összhang köztük. Ugyanazt a Cybex, letisztult darabot tologatják, ami már most ikonikus anyuka-duót varázsol belőlük Liverpool utcáin.

Szoboszlai Dominik felesége és Gravenberch barátnője egyformán stílusos babakocsit választott
Nem titok, hogy Borka és Cindy barátnők, együtt járnak pilatesre, most pedig az anyaságban is kéz a kézben indulnak el. Könnyen elképzelhető, hogy hamarosan a kislányaik is a legjobb barátnők lesznek – hiszen mi más lenne természetesebb, mint hogy a két „anyuka-duó” együtt szervez majd babás programokat, sétákat és közös délutánokat.
Ahogy korábban a Bors megírta, a babakocsi egy csúcskategóriás, multifunkciós modell, amely több színben kapható, és a legnépszerűbb magyarországi bababoltban a matt fekete váza 269 ezer forintba kerül, de ez csak a váz ára: a hófehér mózeskosár további 155 ezer forint, az ülőrész huzata 77–190 ezer forint, a téli bundazsák pedig 57 ezer forint, így a teljes babakocsi ára akár 670 ezer forint vagy még több is lehet, ráadásul létezik ugyanebből a típusból egy úgynevezett elektromos okos változat is, amely ránézésre ugyanúgy néz ki, mint a hagyományos, de telefonos alkalmazással extra funkciókat kínál.

A Liverpool középpályájának két motorja, Szoboszlai és Gravenberch a pályán is egymás mellett dolgoznak, otthon pedig most már ugyanabban a ritmusban élhetik meg az apaság örömeit. A feleségeik pedig nemcsak a lelátón, hanem a mindennapokban is támogatják egymást – így az egész helyzet már most egy igazi barátnős tündérmese.
És valljuk be: kevés menőbb dolog van annál, mint amikor két focistafeleség egyforma babakocsival sétálgat Liverpool utcáin, miközben mosolyogva mesélik egymásnak a legfrissebb anyuka-tippeket.






