
Bajban a Liverpool, Arne Slot ettől fél a legjobban
Arne Slot a Chelsea-t tartja a legnagyobb ellenfélnek a bajnokságban. A holland tréner szerint nehezebb dolga lesz a Liverpoolnak, mint az előző szezonban.
Az első szezonjában bajnoki címet nyerő menedzser már a mostani bajnokságot megelőző csütörtöki sajtótájékoztatón is kijelentette, hogy idén nem lesz olyan könnyű dolga a Liverpoolnak, mint az előző idényben. Slot továbbá elmondta, hogy hatalmas szükség volt arra, hogy a nyáron több poszton is erősítsen a klub, hiszen nem elégednek meg a bajnoki címmel, és a Bajnokok Ligájában is a jó eredményt akarnak elérni. Nem véletlen tehát, hogy az átigazolása időszakban a Vörösök már 270 millió fontot (123,7 milliárd Ft) költöttek új emberekre, és benne van a pakliban, hogy a nyár vége előtt még Alexander Isak is csatlakozik a klubhoz.

Ez a csapat lesz a Liverpool legnagyobb ellenfele
A holland tréner most felfedte azt is, hogy a bajnokságban Enzo Maresca csapatától tart leginkább. Szerinte a Chelsea egy rendkívül mély kerettel rendelkezik, és megvan bennük a bajnoki mentalitás miután megnyerték a Konferencialigát és a klubvilágbajnokságot is.
„Már az előző szezonban is azt gondoltam, hogy nyerhetnek” – mondta Slot a talkSPORTS-nak.
Rengeteg minőségi játékosuk van, és még decemberben is harcban voltak velünk. Szerencsére volt egy gyengébb időszakuk, így a végén már nem igazán maradt esélyük. Most viszont megint erősítettek a kereten, és véleményem szerint a bajnoki címért is harcban lesznek.
A Chelsea idén visszatér a Bajnokok Ligájába, miután az előző Premier League-szezonban a negyedik helyen végzett a csapat. Arne Slot mellett a fogadóirodák többsége is őket tartja a bajnokság legnagyobb esélyesének, részben annak köszönhetően, hogy ezen nyáron a Kékek is meglehetősen aktívak voltak az átigazolási piacon, olyannyira, hogy csupán a Liverpool költött náluk többet.
A Chelsea mellett szólhat az is, hogy a Cole Palmer vezette klub meglehetősen könnyű mérkőzésekkel kezdi a bajnoki menetelését, mivel a szezon elején a Crystal Palace, West Ham, Fulham, Brentford négyes lesz a Kékek ellenfele, így nem kizárt, hogy szeptember végén még 100 százalékos mérleggel állnak majd a tabella élén.






