RETRO RÁDIÓ

Már edzésen megdöntötte a világcsúcsot az új magyar szuperpáros

(s)
Szerző
(s)
Létrehozva2025. 08. 30. 10:30

Korábban Tótka Sándorral ért el emlékezetes eredményeket a klasszis Nádas Bence, aki a múlt héten Milánóban már az új titánnal, Kurucz Leventével szerzett vb-aranyérmet a kajak kettesek 500 m-es távján.

Mivel Tótka Sándor, az újpestiek olimpiai bajnoka idén rápihen a következő évek feladataira, Nádasnak új társ után kellett nézni az olimpiai számban. A 23 éves Kurucz Levente személyében meg is találta.

NÁDAS Bence; KURUCZ Levente
Nádas Bence (balra) és Kurucz Levente 500 méteren nyertek / Fotó: Czeglédi Zsolt

Egy olyan vb-döntőt nyertek meg, amilyenre legbelül számítottam. Az első beülőben Levente remekül kapta el a start pillanatát, attól kezdve az volt a kérdés, hogy a dobogó melyik fokát harcolják ki

– mondta a Ripostnak Kurucz egyesületi mestere, Bakó Zoltán, aki kiemelte, amikor az új duó a júniusi racicei Eb-t követő szolnoki házi válogatókon az 500 méter világrekordjánál jobb időt lapátoltak, sejtette, hogy Milánóban csúcsra érnek. Tudni kell, Kurucz éppen Bakó kedvéért hagyta ott korábbi nagykanizsai klubját, és szerződött a sukorói Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémiához.

Nem kis egyéniséggel kajakozhattam olasz vízen. Bence rutinja mérhetetlen, egy őserő ült mögöttem, tolta a hajót. Amúgy már a májusi válogatókon felmerült annak lehetősége, hogy Bakó Zoltán – őt a világ legjobb trénerei közé sorolom - irányítja tovább a felkészülésemet. Különleges edzésmódszerekkel él, figyelembe veszi a fáradtsági tényezőt, az energiaszintet, az edzéstervezésekor pedig tekintettel van az aktuális erőállapotomra. Az még sohasem fordult elő, hogy „aluledzett” lettem volna

– fogalmazott Kurucz Levente. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.