RETRO RÁDIÓ

A Fradi edzője elmondta, mi volt a baj Liverpoollal

Létrehozva2025. 08. 12. 18:15

Robbie Keane a Liverpoolnál töltött időszakáról beszélt az Origónak. A Fradi edzője elárulta, miért nem tudott ott igazán kibontakozni és milyen élmények kötik a klubhoz.

A Fradi trénere, irigylésre méltó játékos pályafutással is rendelkezik, több mint 100-szor volt ír válogatott, szerepelt Európa legjobb klubjaiban, és a tengeren túl David Beckham mellett is maradandót alkotott. Robbie Keane az Origónak adott interjúban azt is elárulta, hogy miért nem járt sikerrel a Liverpoolban.

Robbie Keane a Fradi edzője
Robbie Keane a Bajnokok Ligája főtáblájáig vezetné a Fradit Fotó: Kovacs Peter

A Fradi menedzsere nagy reményekkel ment Liverpoolba

Az ír támadó 2008-ban, 28 évesen döntött úgy, hogy elhagyja sikerei helyszínét, és a Tottenhamból a Vörösökhöz igazol. Akkoriban Rafael Benítez, a Liverpool menedzsere már korábban is meg akarta szerezni Keanet, így mindenki azt gondolta, hogy az ír rekordválogatott tökéletesen beleillik majd a csapat elképzeléseibe. Emellett a 7-es mezszámot is megkapta, amit korábban Kenny Dalglish és Kevin Keegan is viselt. A felek négyéves szerződést kötöttek, viszont Keane mindössze 19 mérkőzésen lépett pályára a csapat színeiben, amelyeken csupán 5 gólt szerzett. 2009 elején, a januári átigazolási időszakban Keane korábbi klubja a Tottenham ajánlatot tett a csatárért, amit a Liverpool elfogadott, így visszatérhetett előző csapatához. A Fradi edzője így emlékszik vissza a Vörösöknél töltött időszakára:

Lehetőségem volt a Liverpoolban játszani, de nem úgy alakult, ahogy szerettem volna. A menedzsernek más elképzelései voltak, de ez normális. Most, hogy én is menedzser vagyok, megértem a dolgot

 – mondta Keane az Origo újságírójának.

Az edző a szurkolókról is csupa jót tudott csak mondani:

„A Liverpool nagyszerű klub, hihetetlen szurkolókkal. Amikor ellenfélként visszatértem és gólt szereztem, az egész stadion tapsolt."

A Robbie Keane vezette Ferencváros kedd este 20:15-kor a Groupama Arénában fogadja a bolgár bajnok Ludogorecet a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.