
Átverték a klubvilágbajnokság szereplőit, jóval kevesebb a prémium, mint amit a FIFA beígért
Sokan felkapták a fejüket, amikor a klub vb szervezője, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) bejelentette, hogy a tornán a résztvevők között a helyezéstől függően egymilliárd dollár pénzdíjat oszt ki. Kiderült, hogy a megnyerhető összegek az amerikai adótörvények miatt 30 százalékkal csökkennek.
Nem szűkmarkúskodott a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség az ígéretekkel, hogy minden idők legnagyobb pénzdíjú tornáját rendezi meg az Egyesült Államokban. A FIFA ugyanis az első ízben kiírt, 32 csapatos klubvilágbajnokság esetében nem kevesebb prémiumot lengetett be a résztvevők számára, mint egymilliárd dollárt, amit természetesen nem egyenlően osztanak szét a csapatok között, hanem az eredményes szereplés alapján.

A klubvilágbajnokságon résztvevő csapatok így is dollármilliókat keresnek
A mézes madzagot már hónapokkal ezelőtt elhúzta a csapatok orra előtt a nemzetközi szövetség olyan bejelentésekkel, hogy a győztes klub akár 100 millió dollárt is kereshet. Nézzük, hogy a tervek alapján a résztvevők mennyi pénzzel kalkulálhattak a június 14. és július 13. között rendezendő klubvilágbajnokságon az Egyesült Államokban.
- Rajtpénz (nem egyenlő arányban)
- 525 millió dollár: a legelőkelőbb helyen jegyzett Real Madrid 38,19 millió dollárt kapott, a leggyengébbnek tartott Auckland City 3,58 milliót
- A tornán való szereplés
- minden győzelem a csoportkörben: 2 millió dollár
- a nyolcaddöntős szereplés: 7,5 millió dollár
- a klub-vb döntőjének megnyerése: 40 millió dollár
Ez utóbbi azt jelenti, hogy a győztes összesen a rajtpénzével együtt 100 millió dollár bevételhez juthat.
Az amerikai adótörvények alaposan megvágják a pénzdíjak összegét
Egy dologgal nem számolt egyik csapat, sőt, talán maga a FIFA sem: az érvényben lévő amerikai adótörvényekkel. Márpedig azok egyértelműen kimondják, a rendező országban megnyert minden pénzdíj közel egy harmadát – összesen 30 százalékát – be kell fizetni adó formájában a központi államkasszába. És ez alól nincs kivétel. Nézzük ez alapján, hogy különböző szinteken mennyit kell adóra költenie a csapatoknak!
- a klub-vb győztese akár 34,5 millió dollárt fizethet a győzelemért járó pénzdíjból
- a klub-vb döntőse 22,5 millió dollárt adózik
- az elődöntősök mindegyike 13 millió dollárt adóznak
- a negyeddöntősök 6,5 millió dollárt adóznak
- a nyolcaddöntősök 2,25 millió dollárt adóznak
- a csoportban aratott minden győzelem után 650 ezer dollárt kell adóra fordítani
Természetesen nem azt mondjuk, hogy a győztesnél maradó 80,7 millió dollár aprópénz lenne, de erről a „kis" adózási problémáról nem nagyon beszélt a pénzdíjak tekintetében a FIFA, mely sportszervezetnek mindezek ellenére – saját bevallásuk szerint – igencsak megéri a klubvilágbajnokság megrendezése.
Az Inter Miami a Porto legyőzésével és az adó befizetését követően 1,35 millió dollárral lesz gazdagabb:
Fokoznád az izgalmakat? Nálunk minden a játékról szól, regisztrálj, fogadj, és megduplázzuk a feltöltési összeged 30.000 Ft-ig!







