
Ezzel eldőlt minden, titkos részletek szivárogtak ki Kerkez Milos liverpooli szeződéséből
Miközben a játékos a válogatottal készül, a Liverpool gőzerővel dolgozik a bejelentésen. Kerkez Milos már mindenben megegyezett leendő klubjával.
Napokon belül tényleg megszülethet a nagy bejelentés: már nem kell sokat várnunk, s Liverpoolnak két magyar labdarúgója is lehet. Egyre több jel utal arra, hogy Kerkez Milos mindenképpen Szoboszlai Dominik csapattársa lesz a Vörösöknél. A világ legelismertebb bennfentes újságírója, Fabrizio Romano már többször is hírül adta kész tényként a sikeres üzletet, most egy újabb résztvevő árult el információt a szerződés kapcsán.

Egy spanyol játékosügynök arról írt, Kerkez már mindenben megegyezett az angol bajnokkal, a Poolnak már csak a Bournemouth gárdájával kell megállapodnia. Új információként azt is tényként közölték, hogy a balhátvéd ötéves szerződést ír majd alá abban a szerződésben, melyet egyelőre titokként kezelnek a felek.
Kerkez két éve érkezett Angliába, mostanra pedig posztján a liga legjobbja lett. Szerződése 2028 nyaráig köti a klubjához, ebből 45-50 millió euróért (20 milliárd forint) lehet majd kivásárolni.
Kerkez itthon várja a híreket
A játékos mindeközben a válogatott két júniusi meccseire készül a telki edzőtáborban, Marco Rossi csapata pénteken Svédország ellen idehaza, jövő kedden Azerbajdzsánban lép pályára felkészülési meccsen. Persze itt is téma az angliai helyzet, Szoboszlai Dominik még a Telkiből megosztott fotóihoz is érkeznek a hozzászólások, hogy Kerkez nélkül vissza se menjen Liverpoolba.







