
"Csak fekszik egy ágyban" - korábbi csapatfőnöke elárulta, így van most Michael Schumacher
Az autósportok német bajnokát több mint tíz évvel ezelőtt érte tragikus baleset.
Az egész világot megrázta a hétszeres Forma-1-es világbajnok, Michael Schumacher 2013-as síbalesete. Mint ismert, a F1-es klasszis a tragédiát követően súlyos agysérülést szenvedett, ami miatt 250 napra mesterséges kómába helyezték, mielőtt hazaengedték őt volna további kezelésekkel. Helyzetéről szerettei azóta sem közölnek hírt. Annyit tudni csupán, hogy volt olyan állapotban tavaly, hogy lánya, Gina-Maria esküvőjén részt vehessen. Ezen kívül azonban csak korábbi Forma-1-es barátai, csapattársai és csapatfőnökei árultak el róla bármit is. Pont úgy, mint azt most Flavio Briatore tette.

Briatore a német pilóta csapatfőnökeként ott volt Schumacher mellett két világbajnoki címének megszerzése során, így jól ismeri a F1 élő legendáját:
Ha becsukom a szemem, akkor a mai napig látom magam előtt, hogyan mosolygott a győzelmei után. Így akarok emlékezni rá és nem úgy, hogy csak fekszik egy ágyban. Ennek ellenére Corrina (Schumacher felesége) és én gyakran tartjuk a kapcsolatot
- árulta el az Alpine Forma-1-es csapat tanácsadója nemrég.
Arra, hogy Michael Schumacher már nem az az ember, akit a világ megismert, már Jean Todt is utalt:
Ő már sajnos nem az, aki valaha volt. Más ember, akire a felesége és gyermekei csodálatosan vigyáznak. Máshogy éli az életét. Szerencsésnek mondhatom magam a közös pillanataink miatt, de csak ennyit mondhatok. Sajnálatos módon a sors kegyetlenül lecsapott rá. Ő már nem az a Michael, akit a Forma-1-ben ismertünk.
(via)







