RETRO RÁDIÓ

Klopp mindenkit megvezetett, hátsó szándékkal látogatta meg Szoboszlaiékat

MM
Szerző
MM
Létrehozva2025. 05. 27. 10:30

Jürgen Klopp nem csak ünnepelni és bulizni tért vissza Liverpoolba. Szoboszlai Dominik korábbi edzője összekötötte a kellemeset a hasznossal.

Pénteken derült ki, hogy Jürgen Klopp egy év után visszatér az Anfieldre. A Liverpool vezetőedzői posztjáról tavaly önként távozott német futballedző azt mondta, végre szurkolóként, önfeledten akarja megélni, milyen az angol bajnoki cím megünneplése. A lelátóról nézte Szoboszlai Dominikék vasárnapi, Crystal Palace elleni szezonzáró meccsét (1-1), és ott volt a hétfői "parádén" is, amely során százezrek ünnepelték a város utcáin nyitott tetejű buszon körbehajtó csapatot.

Klopp nem csak Szoboszlaiék bajnoki címe miatt tért vissza Liverpoolba
Klopp nem csak Szoboszlaiék bajnoki címe miatt tért vissza Liverpoolba / Fotó: AFP

Az időközben a Red Bull focirészlegének globális vezetőségébe szegődött Klopp ugyanakkor nem volt teljesen őszinte. Legalábbis összekötötte a kellemeset a hasznossal. Nem csak liverpooli utódával, Arne Slottal találkozott (lásd az alábbi képen), hanem egy másik edzővel is, akit Lipcsébe próbál csábítani Angliából.

Egy RB Leipzig híreivel foglalkozó híroldal szerint ugyanis Klopp felhasználhatta a liverpooli jelenlétét arra is, hogy győzködje a Gulácsi Péterék új edzőjének kiszemelt Oliver Glasnert. Az osztrák szakember éppen a Pool vasárnapi ellenfelét, a Cystal Palace-t vezette története első FA Kupa-győzelmére.

Nem csak Szoboszlaiékkal bulizik Klopp?

A válságba került lipcseiek vezetőire rengeteg munka vár a nyáron, az új szakvezető kinevezésétől a játékoskeret megreformálásán át a szervezeti átalakításokig. Ezekről is szó volt egy háromórás videokonferencián, amelyen a jelenleg Brazíliában túrázó Bundesliga-csapat megbízott edzője, Lőw Zsolt mellett a klub és a főszponzor képviselői is részt vettek, éppen a Liverpool-meccs napján. Klopp tehát az angol városból jelentkezett be. A sajtóban is megjelentek kritikák, melyek szerint a Leipzig krízise közepén nem Liverpoolban kéne buliznia, Lőw megvédte főnökét:

– Jürgen teljes mértékben részt vesz a munkában – jelentette ki a magyar megbízott edző, és cikk szerint a szavai arra is utalhattak, hogy Klopp éppen edzőügyben tárgyal Angliában.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.