
Az UEFA megint nem tanult! Botrányos bíróküldés az El-döntő után a Konferencialiga fináléjára is
Az UEFA közzétette, hogy ki fogja fújni a sípot a lengyelországi Wroclawban szerda este rendezendő Konferencialiga döntőjében. Az Európa-liga fináléjára sem sikerült a bíróküldés: ugyanis ez a jelölés is elég botrányosra sikeredett, ugyanis a kijelölt játékvezető, a bosnyák Irfan Peljtót korábban súlyos hibáiért hat meccsre eltiltották hazájában.
Néha teljesen érthetetlen döntéseket hoz az UEFA, mint például az Európa-liga múlt heti fináléjával kapcsolatban. Ezúttal nem a két csapat, a Manchester United és a Tottenham állt a botrány középpontjában, hanem a bíróküldés. A két angol sztáralakulat döntőjére ugyanis az Európai Labdarúgó Szövetség azt a 43 éves német Felix Zwayert jelölte játékvezetőnek, akit korábban meccsek befolyásolása és bundázásban való részvétel miatt eltiltottak.

Botrányos bíróküldés a Konferencialiga döntőjére is
Az európai szövetség számára az ilyen rovott múlt nem nagyon számít, így lassan senki sem csodálkozik azon, hogy a szerda esti, a lengyelországi Wroclawban rendezendő Konferencialiga döntőjében ismételten korábban eltiltott játékvezető fújja majd a sípot. A The Sun ugyanis megírta, a mérkőzést az a bosnyák Irfan Peljto vezeti, aki a bosnyák bajnokság szeptemberi rangadóján, a Zrinjski Mostar és a Borac Banja 1-1-re végződő derbijén három súlyos hibát is vétett, többek között mindkét csapatnak elmulasztott megadni egy-egy büntetőt. Ezt követően a bosnyák bírót hat meccsre tiltották el, de az UEFA szokás szerint a tenyerén hordozza a 40 éves bírót.
Peljto Bosznia felemelkedését látja abban, hogy ő vezeti a Konferencialiga döntőjét
Most megkapta élete lehetőségét Peljto, és európai kupadöntőt vezethet. Ám ezt megelőzően csak az idei szezonban már hat BL és négy El-meccset kapott, többek között a bosnyák játékvezető fújta a sípot a Bajnokok Ligájában az Arsenal-Real Madrid negyeddöntős párharc első felvonásán. Korábbi eltiltása ellenére Peljto úgy véli, hogy a Konferencialiga döntőjébe való kiválasztása hatalmas lökést adhat a bosnyák futballnak.
– Egy álomban érzem magam. Elképesztő dolog volt igent mondanom, ami nemcsak a karrierem szempontjából fontos, hanem hazám is felkerül a labdarúgás térképére. Remélem, hogy ez egy sorsdöntő pillanat Bosznia-Hercegovina játékvezetőinek jövője szempontjából is, és a fiatal játékvezetőknek utat nyit az érvényesülés felé – fogalmazott az európai szövetség hivatalos honlapján Irfan Peljto.
A fent említett botrányosra sikeredett bosnyák rangadó összefoglalója:







