RETRO RÁDIÓ

Szoboszlaiék ünnepét is elhomályosítja az angol focibotrány

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 05. 26. 19:27

Vasárnap a 38. fordulóval lezárult az angol labdarúgó-bajnokság 2024/25-ös idénye. Angliában mindenki azt hihette, hogy az este a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Liverpool bajnoki címének megünnepléséről szól majd, de ehelyett egy másik Premier League-mérkőzés, a Manchester United–Aston Villa találkozó került a középpontba.

A már bajnok Liverpool a Crystal Palace elleni 1-1-es döntetlennel zárta vasárnap az angol labdarúgó Premier League idényét, majd az Anfield nagy ünneplésbe kezdett. Ezen a játéknapon továbbá eldőlt, hogy a Pool és a második Arsenal mellett a Manchester City, a Chelsea és a Newcastle United indulhat a következő idényben a Bajnokok Ligájában. Ehhez kellett az is, hogy az Aston Villa 2-0-s vereséget szenvedjen a Manchester United stadionjában, így a birminghami csapat csak az Európa-liga-indulást jelentő hatodik helyen zárt.

Aston Villa, Premier League, bíró, játékvezető, VAR, Thomas Bramall, Manchester United, Premier League
Unai Emery szerint a játékvezetőnek is köszönhető, hogy az Aston Villa nem lesz ott a BL-ben / Fotó: AFP

Az Aston Villa elbukta a BL-indulást

Az Unai Emery vezette Aston Villában a kapus Emiliano Martínez piros lapot kapott, de a csapatnál még jobban fel vannak háborodva amiatt, hogy 0-0-s állásnál, Morgan Rogers meg nem adott góljánál Thomas Bramall játékvezető megakadályozta a videobírós vizsgálatot.

A játékvezetőnek elmondtam a véleményemet – nyilatkozta Emery, aki elárulta, klubja hivatalos panaszt nyújt be a bíróküldés ellen. – 

A hivatalos panasz nem a döntésről, hanem a bíróküldésről szól. A Premier League egyik legtapasztalatlanabb játékvezetőjét kaptuk. Hol voltak a nemzetközi bírók?!

A Magyar Nemzet megjegyezte: azzal a birminghami csapatnál is tisztában vannak, hogy a BL-be már nem tudják beóvni magukat, és hogy talán a VAR-vizsgálat sem változtatta volna érvényessé Rogers gólját, de a jövőre nézve az Aston Villa fontosnak tartja, hogy legalább utólag vizsgálják meg a történteket.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.