
Szakított az álompár, kínos helyzetbe került a legszexibb focistalány
Új szerelemre vár Alisha Lehmann, vége a kapcsolatának Douglas Luizzal. Együtt igazoltak a Juventusba, erre most kerülgethetik egymást.
Tavaly nyáron még mindkettejük számára mesésen alakult minden: Alisha Lehmann a női, Douglas Luiz a férfi csapat nagy fogásaként szerződött az angol Aston Villától az olasz Juventushoz. Aztán felemásan folytatódott az addigi tündérmese: a világ legszexibb focistalányaként is emlegetett svájci szépség a napokban bajnoki címet nyert, az 51,5 millió euróért (21 milliárd forint) megszerzett brazil válogatott sztár viszont katasztrofális teljesítményt nyújt és már menekülne Torinóból. Ráadásul a futballvilág egyik leghíresebb álompárja szakított.

Alisha hamar beilleszkedett és boldog a Juvénál.
Exe ellenben nemrég már frusztráltan üzent a közösségi oldalán: ha el is ismeri a gyakori sérüléseit, de méltatlannak tartja, hogy kevés játéklehetőséget kap.
Arról nem beszél, hogy amikor pályára léphetett (23 tétmeccsen mindössze 799 perc erejéig), több kárt okozott a csapatának, mint hasznot. Az egyik tavalyi csúcsigazolástól már szabadulnának is az olasz klub vezetői, jókora ráfizetéssel próbálják elpasszolni az érdeklődőknek (Manchester City, Newcastle, Nottingham) a csődöt mondott középpályást.







