
Ez igaz szerelem: 72 éves milliomossal jött össze a 24 éves diáklány
Egy repülőgépen találkoztak először és azonnal fellobbant a láng.
Bill Belichick, a New England Patriots korábbi edzője a Super Bowl előtt mutatkozott a vörös szőnyegen a nála bő 48 évvel fiatalabb barátnőjével. A 72 éves sportikon 2000 és 2023 között a Patriots vezetőedzője volt. Belichick és a hátvéd, Tom Brady volt az a rettegett páros, aki a Patriots dinasztia élére állt. Amikor ketten együtt voltak, kilenc Super Bowl-ig jutottak, ebből hatot megnyertek.

Miután távozott az NFL edzői pályájáról, tavaly júniusban bejelentették, hogy az 1952-ben született volt edző a 24 éves Jordon Hudsonnal jár. Valójában a pár már két évvel korábban összejött, csak eddig titokban tudták tartani.
A pár állítólag 2021-ben találkozott először egy repülőgépen, amikor Hudson még főiskolás volt. Pompomlány volt a Bridgewater State University-n. A TMZ jelentése szerint egymás mellett ültek a járaton, és Belichick aláírta Hudson egyik tankönyvét. Négy évvel később már nem titkolják, hogy együtt vannak...
Az egykori NFL-sztárok, akik Belichick irányítása alatt játszottak, nem fogták vissza magukat, amikor egykori edzőik új partnerével viccelődnek. Rob Gronkowksi így fogalmazott: "Edző, mindig a Foxborough gimiről beszéltél, amikor rosszul játszottunk. Most már értem, miért voltál a megszállottja a giminek. Ott kerested az új barátnődet".
Eközben a legendás rapper, Snoop Dogg is viccelődött a kapcsolatukon: "Régóta futballrajongó vagyok. Emlékszem, amikor a Cowboys jó volt. Emlékszem, amikor a Chiefs rossz volt. És emlékszem - várjál, várjál. Bill Belichick barátnője még meg sem született ekkor."
Amióta kapcsolatuk nyilvános, a pompomlány több közös felvételt is közzétett magukról, mutatva, mennyire is büszke a párjára.







