5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Ebből balhé lesz, kitiltaná a transzgendereket az olimpiáról az új NOB-elnökjelölt

(s)
Szerző
(s)
Létrehozva2025. 01. 30. 10:30

A zimbabwei Kirsty Coventry lehet a 130 éves Nemzetközi Olimpiai Bizottság első női elnöke, egyszersmind a legfiatalabb és az első Európán vagy Észak-Amerikán kívüli személy. A hölgy kitiltaná a női versenyekről a transzgendereket.

A 41 éves zimbabwei hölgy, Kirsty Coventry 2018 óta a NOB igazgató tanácsának tagja, a legeredményesebb afrikai olimpikon. Úszóként két olimpiát nyert, háromszoros világ-, 13-szoros Afrika-bajnok. Többször kijelentette, hogy megválasztása esetén megakadályozná, hogy a transzneműek szerepeljenek az ötkarikás női versenyeken. Az elnökválasztást március 18-21 között Olümpiában rendezik.

Iman Helif peres úton vág vissza az internetes kommentelőknek
Imane Helif szereplése botrányt okozott a párizsi olimpián Fotó: AFP

A tavalyi párizsi olimpián a tajvani Lin Yu-ting és az algériai Imane Helif aranyérmet szerzett ökölvívásban, noha 2023-ban azért zárták ki őket a Nemzetközi Bokszszövetség (IBA) által rendezett világbajnokságról, mert megbuktak a nemiségi vizsgálatokon. Ennek ellenére a Nemzetközi Olimpiai Bizottság engedte indulni őket a hölgyek között. Helif például Hámori Lucát győzte le a negyeddöntőben. Ez többé nem fordul elő, ha a zimbabwei sportminiszter-asszony kerül a NOB élére. Kirsty Coventry egyenlő esélyeket biztosítana a nők számára.

A női kategória, és a női sportok védelme kiemelkedő fontosságú, az a prioritás, hogy közösen összefogjunk. Egyre több tudományos kutatás készül. Nem beszélgetünk arról, hogy ez mennyire káros például a férfi sportra nézve. Ez már önmagában azt jelenti, hogy meg kell védenünk a női sportot. Teljesen egyértelmű, hogy a transznemű nők nagyobb esélyekkel indulnak a hölgyek mezőnyében, pedig ezeknek egyenlőnek kellene lenniük a nők számára.

 – idézte a zimbabwei elnökjelöltet a Daily Mail.

Egy másik elnöki kandidáns, a brit Lord Sebastian Coe vezetésével a World Athletics Párizsban szigorú intézkedéseket vezetett be a női versenyen indulni szándékozó transznemű sportolókkal szemben. Előírták, hogy 2,5 nanomol/liter alá kell csökkenteniük vagy azon a határon kell tartaniuk a tesztoszteron-szintjüket. 

Laurel Hubbard új-zélandi súlyemelő volt az első nyíltan transznemű sportoló, aki 2021-ben indult az olimpián, de három sikertelen gyakorlat után kiesett.

 

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.