tóth gabi
Így festhet a jövőben a magyaros liverpooli kezdőcsapat. Szoboszlai Dominik biztos pont maradna Elon Musk tizenegyében is.
Szemet vetett a Liverpool FC-re a világ leggazdagabb embere, Elon Musk. Az üzletember édesapja, Errol Musk ezt a család liverpooli gyökereivel magyarázta (az amerikai multimilliárdos nagyanyja az angol iparvárosban született, a famíliának szoros kapcsolata volt a Beatlesszel is), de elemzők azt is gyanítják a háttérben, hogy az újabban a politikában kavaró mágnás a sztárklub tulajaként jelentős befolyást szerezne Angliában is. A hír természetesen nagy port kavart a Vörösök táborában, több helyütt már a lehetséges álomigazolásokat taglalják – köztük Szoboszlai Dominikon túli magyar szálakkal is.
A Liverpool.com egyenesen odáig ment, hogy eljátszott a gondolattal, hogyan nézhet majd ki a kezdőcsapat, ha Elon Musk pénzeli Szoboszlaiék átigazolásait.
A helyi portál szerint csak három helyen szükséges erősíteni a már most is a Premier League és a Bajnokok Ligája tabelláját vezető tizenegyen. A három kiszemelt név közül kettő magyar. Az elképzelés szerint a kapus és a két belső védő, valamint a középpályás sor – benne Szoboszlaival – maradna.
Szoboszlaiékkal kapcsolatban a cikk úgy fogalmaz:
Igazságtalan lenne azt mondani, hogy a Liverpool bármely középpályását le kéne cserélni, hiszen ebben a szezonban mindannyian kiválóan teljesítenek.
A védősor jobb szélén ellenben a leverkuseni Jeremie Frimpong lehet a hírek szerint elvágyó, és újabban gyengén is teljesítő Trent Alexander-Arnold utóda. A bal oldalról lassan kikopó Andy Robertsont pedig a Bournemouth-tól csábított magyar válogatott Kerkez Milosra cserélné a lap. A tervezett támadósorba is jutna magyaros név, még ha 2024 legeredményesebb gólzsákja, Viktor Gyökeres svéd válogatott is (a Svédországba kivándorolt apai nagyapja unokájaként már Stockholmban született és nőtt föl). A liverpooli cikk szerint úgy hírlik, Elon Musk „nagy rajongója” a lisszaboni Sporting kapós csatárának.
Alisson – Frimpong, Konaté, Van Dijk, Kerkez – Gravenberch, Szoboszlai, Mac Allister – Szalah, Gyökeres, Gakpo