RETRO RÁDIÓ

Kiderült, így üzent Pep Guardiola a magyaroknak

SK
Szerző
SK
Létrehozva2025. 01. 26. 14:15

A Vass elnöke, Markovits László könnyen el tudta érni a világ egyik legjobb fociedzőjét.

Markovits László korábbi kiváló teniszező lassan-lassan a Vasas örökös elnöke lesz, hiszen 2002 októberében választották meg először, azóta már négyszer kapta meg újra és újra a bizalmat. Nála mindig is elsőbbséget élvezett a piros-kék klub, ahova a legendás Körmöczy Zsuzsa invitálására igazolt teniszezőként. Markovits a Magyar Nemzetnek adott interjút, melyben karrierje, munkássága mellett természetesen szóba került édesapja is. Markovits Kálmán kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, s edző volt.

Markovits Lászlónak a Vasas az élete 

Markovits Kálmán dolgozott többek között Mexikóban, majd Barcelonában is edzőként. Utóbbi helyen olyan kapcsolatokra tett szert, melyek segítségével Pep Guardiola is segítőkész lehetett. A világ egyik legjobb fociedzője a Vasas szurkolóinak üzent.

"Édesapám a munkájával sokat hozzátett a spanyol vízilabda fejlődéséhez, miközben az egyik játékosa, Manuel Estiarte a világ egyik legjobbjává nőtte ki magát. Ő ugye már hosszú ideje az elitlabdarúgásban dolgozik, Pep Guardiola egyik legfontosabb segítőjeként, és amikor 110 éves lett a Vasas Sport Club."

Az első szóra elintézte nekünk, hogy Guardiola küldjön egy igazán személyes hangú videós köszöntést a Vasas családnak

- mondta a Magyar Nemzetnek Markovits. A teljes interjút ide kattintva olvashatod el. 

Guardiola így köszöntötte a Vasast

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.