Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2024.10.10.

"Látom a hibáimat" - ezt tette 15 milliós jutalmával a párizsi olimpia magyar hőse

A birkózó úgy lett a párizsi olimpia magyar hőse, hogy érmet sem nyert. Losonczi Dávid nem adja fel, harcol tovább az álmaiért.

Emberségből már most több, mint egy olimpiai bajnok Losonczi Dávid birkózó. A kiváló magyar sportoló világbajnokként érkezett Párizsba, ahol nem kertelt: olimpiai aranyat akart nyerni. A kezdés remek volt, azonban az elrontott elődöntő után a bronzmeccsen látszott, nagyon megviselték Dávidot a történtek. Az ő igazi története azonban azonban Párizs után kezdődött el, ekkor lett az olimpia magyar hőse.

Losonczi Dávid
Az olimpia magyar hőse lett a birkózó Losonczi Dávid Fotó: AFP

Losonczi két hónap távlatából már pozitívabban nyilatkozik az eseményekről, mint ott, a francia fővárosban.

"Megbeszéltem a családdal és az edzőimmel is, mit kellett volna jobban csinálni, de ezt tudom én magamtól, mert látom a hibáim és azt, miben kell fejlődnöm, és most már pozitívan látom a dolgokat. Nyilván az ötödik helynek nem tudok örülni, mert tudom, hogy több volt bennem, de úgy gondolom, ez is egy állomás afelé, hogy a jövőben szép eredményeket érjek el, és ezt így fogom fel" - mondta Losonczi az Origónak adott interjújában.

Losonczi az ötödik helyért 15 millió forintos állami jutalmat kapott. Azzal lett az olimpia magyar hőse, hogy az összeget az utolsó fillérig jótékony célra fordította. Sőt, a saját pénzéből ki is egészítette.

Összesen végül nem 15,7 milliót adok majd, hanem kiegészítettem 16-ra, így annyit osztok szét az egészségügyben dolgozóknak, állatvédelemre és lakhatási gondokkal küszködőknek

. mondta Losonczi, aki arról is beszélt, miért mondta el nyilvánosan, hogy jótékonykodni fog.

"Sok ember kérdezte tőlem, miért mondtam ezt el nyilvánosan, mert ha valaki jótékonykodni akar, azt meg lehet tenni csendben. Szerintem nem baj, ha az ember ezzel mutat egy példát, nekem édesapám volt a példám ez ügyben, mert ő is sokat jótékonykodik. Úgyhogy ha csak egy ember is ezután hasonlóan cselekszik, akkor már elértem a célomat, és ezzel még egy kis jó dolog történhet a világban a sok rossz mellett."

Losonczi Dávid rövid távra tervez

Losonczi elmondta, furcsa volt, hogy Párizsban két perccel a bronzmeccs után azt kérdezték tőle, mi lesz a 2028-as olimpián.

"Ez nem így működik, mert kis lépésekben kell gondolkodni, rövid távú célokban. Mert ha egyből 2028-ra gondolnék, akkor elmenne az igazán fontos dolgokról a fókusz, mint az edzésekről, a napi célokról, az Eb-ről és a vb-ről. Először csináljuk meg az alapozást, legyek válogatott Magyarországon, aztán legyek Európa-bajnok, majd világbajnok, végül kvalifikáljak az olimpiára, akkor lehet majd ilyenen gondolkodni, erről beszélni. Addig teljesen értelmetlen ezen agyalni, persze tudom, hogy hamar elröppen majd ez a négy év, de kis célokban gondolkodom."

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek