RETRO RÁDIÓ

"Jelentős összeget játszottam volna meg" - Reagált az olimpiai kudarcra a magyar edző

Létrehozva2024. 09. 13. 17:40

Sokak megdöbbenésére a párizsi olimpián a Kopasz Bálint, Varga Ádám által alkotott kajak kettes az 500 méteres viadalon a B-döntőig jutott, és ott mindössze hetedikként zárt. Egyesben sem őtt össze számukra az arany.

Aranyak helyett "csak" érem és B-döntő jutott Kopasz Dávidnak és Varga Ádámnak a párizsi olimpián. Három éve Tokióban 1000 méter egyesben Kopasz Varga előtt nyert, idén Varga második, Kopasz címvédőként harmadik. Ennél jelentősebb csalódás, hogy kettejük párosa francia vízen a B-döntőben csak hetedik helyen zárt.

Kopaszés Varga többé nem eveznek egy hajóban

Az okkeresés azóta lázasan folyik, így Kovács László edző is tanácstalan. A szakember annak idején közelről kísérte figyelemmel a 2008-as pekingi olimpián aranyérmes Kovács Katalin, Janics Natasa duó „felépítését”, majd a 2021-ben szintén élen végzett női négyesünkben Kárász Anna kiváló felkészítését elvégző klubszakemberek egyike volt.

"Janics, majd Kárász is színjelesre vizsgázott, amire – mivel egyesületünkben készültek - a szegedi kajak-kenu sportág okkal büszke. Ha érdekelne a fogadóipar, jelentős összeget játszottam volna meg Kopasz és Varga párizsi első helyére. Az ötkarikás gyakorlások során egy alkalommal láttam őket siklani a szegedi Maty-ér vízén, akkor kifogástalan ritmusban, tökéletes összhangban haladtak. Azt persze már nem tudom, hogy a további szolnoki közös edzéseken milyen részidőket lapátoltak, amikor az ugyanott trenírozó erős ausztrál egység ellen edzettek. Csakhogy a csapathajók összetétele sokélű fegyver. Elsülhet kiválóan, lásd Kovács Katiék, illetve Kárász Annáék esetében, de ellenkező előjellel is" - nyilatkozza Kovács.

Bennem azonban ezen a nyáron mocorgott a kisördög, elvégre már egy évvel ezelőtt is eszébe jutott a válogatott szakvezetésének, hogy összeülteti Kopaszt és Vargát, azonban gyorsan lefagytak a kedélyek, mert akkoriban abszolúte nem voltak szinkronban

- teszi hozzá. 

Kovács mester nem tagadja, lelombozta Kopasz párizsi gyengélkedése, hiszen az említett B-döntős helyezés mellett az egyesek 1000 m-es távján címvédő létére "mindössze" bronzérmet szerzett.

Ismerem Bálintot, intelligens férfi, jól felkészült versenyző, ráadásul az édesanyja, edzője, Demeter Irénke felkészülését a múltban én is irányítottam, a módszereimből tehát sokat örökölt. Mivel egy szakember mindig kíváncsi - és ez alól én sem vagyok kivétel –, ezért jó lenne tisztázni, mi történhetett Bálinttal és Ádámmal, bár a múltat már képtelenség megváltoztatni, viszont abból sokat lehet tanulni. Sajnos hiába keresem őket a szegedi tréningeken, egyelőre nem tűnnek fel Maty-éren. Mindenesetre erősen fájlalnám, ha Kopasz a csalódásai emiatt feladná további álmait...

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.