tóth gabi
Mióta eladta a Honvédot, a klub anyagilag és szakmailag is zuhan a szakadékba. George F. Hemingway most megmondta a véleményét.
Nemrég még a magyar labdarúgó NB I ikonikus, és mindig szívesen szereplő klubtulajdonosa volt, de mióta eladta a Budapest Honvédot, ritkán nyilatkozik George F. Hemingway. Az amerikai-magyar üzletember 2019 tavaszán (kevesebb, mint két évvel a csodával felérő kispesti bajnoki cím megszerzése után), sikeresen és nyereségesen működő futballvállalkozást adott el egy, a Metalcom-csoporthoz tartozó befektetőcégnek. A két új tulaj, Bozó Zoltán és Mendelényi Dániel irányításával a 2020-as kupagyőzelem dacára zuhanórepülés következett a 14-szeres bajnoknál: eladósodott, és több évnyi mázli után tavaly kiesett a Honvéd, sőt a másodosztályban is alig tudott megkapaszkodni. Augusztusban Leisztinger Tamás cége (Arago Sport Kft.) vette át tőlük a szakmailag-gazdaságilag csődközelbe juttatott kispestiek irányítását, de egyelőre tovább süllyed a klub: hét forduló után egy pontra van a kieső helyektől. A siralmas helyzet láttán Hemingway sem bírta tovább, kipakolt a Honvéd-katasztrófáról.
George F. Hemingway egyrészt az egyre elkeseredettebb kispesti szurkolóknak üzent (a legkevésbé sem véka alá rejtve a Metalcom-éráról alkotott véleményét), másrészt az új górénak, Leisztinger Tamásnak is küldött egy-két jótanácsot.
– Kezdem az egyik legkedvesebb témámmal, a Budapest Honvéddal. Új tulajdonosa van, és máris írnak erről, írnak arról; hogy ilyen lesz, olyan lesz. Van egy üzenetem a szurkolóknak, akik nagyon szerettek engem, és a szurkolóknak, akik kevésbé szerettek engem: függetlenül attól, hogy mi lesz,
annál rosszabb, ami volt az elmúlt öt évben, és még most is van, annál rosszabb nem lehet!
Úgyhogy tessék megnyugodni, és tessék próbálni egy kis időt adni az új tulajdonosnak!
– mondta Hemingway a YouTube-on vezetett videoblogja (The Heming Way) legújabb, "Budapest Honvéd és a többi" című részében.
A Hemingway-vlogot a YouTube-on nézheted meg:
Hemingway a játékosok adás-vétele alapján elmondta: ezekkel a futballistákkal a Honvéd csak bebiztosíthatja a helyét az NB II-ben, elkerülheti a kiesést a harmadosztályba.
Ahhoz, hogy a Honvéd fölkerüljön az NB I-be, radikálisan más programra van szükség,
de szerintem az az ember, aki megvette, aki a hírek szerint egy komoly, okos üzletember, valószínűleg ugyanúgy tisztában van, mint mindenki más. Ahhoz, hogy a Honvéd fölkerüljön az NB I-be, bizony nagyon sok minden kell. Az egyik út, amit én választanék és szerintem sikerre vezetne, három komponensből állna. Az egyik az, hogy föladják azt a gondolatot, hogy az NB II-ben csak magyar játékosokkal szerepel. Namost, ez esetben elveszti azt a támogatást, amit az MLSZ-től ezért kap. Ez egy komoly áldozat, de ez egy sine qua non (latinul: elengedhetetlen feltétel), enélkül nem fog menni. Másodszor, kell hozni négy meghatározó, külföldi játékost. Nem feltétlenül nagyon drágákat, de meghatározókat: kettőt a támadásba, egyet-egyet pedig középre és hátulra. Ezek a tehetséges akadémistákkal gond nélkül följutnak az NB I-be. Nem lenne könnyű így sem, de följutnának. A harmadik pedig egy tapasztalt edző, aki semmi mással nem foglalkozik, mint a Honvéddal. Olyan, mint például Supka Attila, vagy egy külföldi edző. Enélkül a három dolog nélkül kár is arra gondolni, hogy a Honvéd följuthat az NB I-be.
Reálisan kell gondolkodni. Történnek csodák, de általában nem Kispesten. A legutóbbi 2017-ben történt, amikor megnyertük a bajnokságot
– árulta el az általa vélt sikerreceptet George F. Hemingway, aki így összegzett:
– Szóval nem szabad elkeseredni, mindenképpen jobb lesz, mint az elmúlt öt évben, de ahhoz, hogy a Honvéd a múltjához méltóan szerepeljen, ezt a három dolgot mindenképpen meg kell lépni.
A tapasztalt klubvezér nem titkolta: a tulajdonosváltás után leváltott Csertői Aurél helyére a tartalékcsapat éléről előrelépetett Laczkó Zsolt tapasztalatlan edzőként, ráadásul Marco Rossi szövetségi kapitány stábtagjaként biztosan "nem fogja tudni feljuttatni a Honvédot az NB I-be". A 2006-tól 2019-ig tartó Hemingway-éra csúcspontját jelentő 2017-es bajoki cím kivívásakor éppen Rossi volt a kispestiek edzője, a 21-szeres válogatott Laczkó pedig a téli szünetig a kerete tagja volt.
Hemingway hozzátette még, hogy az általa alapított Magyar Futball Akadémia növendékeire is csak akkor építhet a klub, ha a legjobbakat – ellentétben az utóbbi évekkel – nem adják el.