Létrehozva: 2024.08.07.

„Rutintalanság okozta a vereségünket” – legendánk nem kertelt a női kézisek kiesése kapcsán

Öt másodpercen múlt női kézilabdázóink elődöntőbe kerülése. A rendes játékidőben 59:55-nél labdát veszítettünk, Svédország egyenlített, majd a hosszabbításban 36-32-re nyert. A mieink a 6. helyen végeztek a párizsi olimpián.

A magyar női kézilabda-válogatott hatodik helyezése nem egy utolsó eredmény – hívja fel a figyelmet Laurencz László, női válogatottunk egykori szövetségi kapitánya, aki nemzeti együttesünket 1995-ben vb-ezüstéremig vezérelte. 

Csalódottak voltak a magyar lányok Fotó: AFP

"Már az is dicsérendő, hogy továbbra is csak formálódó együttesünk egyáltalán küzdhetett a párizsi játékokon" – elemez Laurencz. "A mieink azzal utaztak ki Párizsba, hogy negyeddöntőt játszanak, és mivel a legjobb nyolc közé kerültek, ezért aztán szó sem érheti a ház elejét."

Ami a svédekkel szembeni negyeddöntőnk különleges hajráját illeti: a 90 éves szakember úgy látja, két belső védőnk hibát követett el a skandinávok utolsó rohamánál, ami az egyenlítésükhöz vezetett.

Ha én ülök Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány helyén a kispadon, ezt kiáltom be: támadják le a labdát vezető Nina Koppangot, akár végleges kiállítás, piros lap árán is akadályozzák meg az egyenlítést. A rutintalanság okozta a vereségünket, tudniillik a kétszer ötperces ráadásidőben már csak az északiak voltak a pályán, és győztek négy góllal.

Laci bácsi a tornán mutatott teljesítménye okán kiemeli Bíró Blanka kapusbravúrjait, Klujber Katrin és Lukács Viktória kiemelkedő gólképességét, míg Vámos Petra vakmerő betörései és irányítómunkája előtt is kalapot emel.

Végzetes ezredmásodperc

Párizsban dolgozó sportpszichológusunk, dr. Lénárt Ágota azt boncolgatta, hogy sok mindentől függhetett az utolsó öt másodperc kihagyása.

"Meglehet, fizikai és mentális értelemben már fáradtak voltak a játékosaink, elvégre a hatodik találkozót vívták. Kérdés, milyen utasítást, tanácsot kaptak a kispadról. Mindenesetre profi sportolók esetében is gyakran előfordul, hogy a fáradtság miatt egyetlen ezredmásodpercre kihagy a figyelem. Feltételezhetően ez fordulhatott elő ebben az esetben."

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek