5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Egy héttel az olimpia után máris áll a bál Párizsban, óriási a méltatlankodás

B.
Szerző
B.
Létrehozva2024. 08. 21. 13:30

Alig ért véget a párizsi olimpia, sorra érkeznek a panaszok a dobogós sportolóktól.

Több dobogós is panaszkodik egy héttel azután, hogy véget ért a 2024-es párizsi olimpia. Az ír evezős, Daire Lynch elárulta, hogy az ötkarikás játékok szerzvezői visszavették tőle a bronzérmét, mert az teljesen szétesett. Újat fog kapni. A helyi tévében azt mondta, úgy tudja, hogy a probléma aranyérmeket is érint.

Több dobogós is panaszkodik egy héttel azután, hogy véget ért a 2024-es párizsi olimpia Fotó: Czeglédi Zsolt

Az enyém teljesen tönkrement. Majdnem egy réteggel vékonyabb lett

 – ezt már Philip Doyle evezős mondta.

Lynch egyébként meg akarta tartani a hibás érmet, de elvették tőle, hogy megvizsgálják a problémát. 

Akarják látni, hogy mi a baj az érmekkel

 – mondta az evezős. Társa hozzátette, a probléma főleg a bronzérmeket érinti. Az érmek alaprétege ugyanis ezüsttel készült, ez megmagyarázza, hogy a második helyezettek miért nem érintettek.

A brit műugró, Yasmin Harper megerősítette, hogy az érmek már azelőtt elkezdtek tönkremenni, hogy a sportolók elhagyták volna Párizst. 

Megnéztem az enyémet. Olyan, mintha a víz vagy bármi, ami a fémre került, kissé elszínezte volna

– idézi a Mirror az olimpikon.

Több bronzérem is megfakult, aminek Nyjah Huston amerikai gördeszkás is hangot adott a közösségi médiában.

 

 

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.