5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Döbbenetes fordulat a vívócsarnokban, erre nem számítottak a magyarok

SK
Szerző
SK
Létrehozva2024. 07. 28. 17:20
Frissítve2024. 07. 28. 17:47

Két aranyesélyes vínk kezdte el a vasárnapot, egyik sincs már versenyben. Mégsem kell szomorkodnunk, Andrásfi Tibor ott van a négy között.

A világranglista két lejobbja, Koch Máté és Siklósi Gergő egyaránt aranyéremért érkezett a párizsi olimpia párbajtőr-versenyére. Mindketten döbbenetesen korán estek ki. Koch élete első olimpiáján mindjárt az első meccsén már a 32 között búcsúzott. Maga sem hitte el a történteket. A legutóbbi olipián ezüstérmes Siklósi a 16 között drámai meccsen búcsúzott belga ellenfelével szemben. Hogy mégis van okunk bizakodni, azt a csapat harmadik tagjának, Andrásfi Tibornak köszönhetjük. A vívó 3 csodás győzelem után ott van a legjobb négy között.

IMG_6301
Andrásfi a nyolc között nagy hátrányból jött vissza  Fotó: Origo

Andrásfi kétszer venezuelai riválist győzött le, a nyolc között pedig olasz ellenfelét gyűrte le. Este 20 órakor vív az elődöntőben, ellenfele a világranglistán harmadik helyen álló japán Kano Koki lesz.

"Bíztam benne, hogy ott lehetek a legjobbak között. Máté és a Gergő voltak a középpontban, de mondtam is nekik, hogy majd én jövök a surranópályán. Ez is volt a célom, remélem, hogy szerzek egy érmet."

- mondta Andrásfi, akinek édesapja, idősebb Andrásfi Tibor az edzője.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.