RETRO RÁDIÓ

„Akár 3 győzelem is összejöhet" - ezt várja az exkapitány a kézis lányoktól

Létrehozva2024. 07. 20. 08:00

Amikor a magyar női kézilabda-válogatott ezüstéremmel zárt a 2000-es sydney-i olimpián, nagyon magasra emelte a mércét. A mostani, párizsi játékokon szereplő együttesnek bravúrra lenne szüksége a hasonló eredményhez.

A kilátásokról Mocsai Lajos akkori szövetségi kapitányt faggatjuk. Először azzal szembesítjük, hogy a jelenlegi szakvezető, Golovin Vlagyimir mindössze egy-egy jobbszélsőt (Lukács Viktória), illetve bal átlövőt (Kuczora Csenge) nevezett.

Bíró Blanka
Fotó: Török Attila

- Nem lep meg, és ezt nem is nevezném hátrányosnak – kommentál Mocsai. - A NOB csökkenti a résztvevő sportolók számát, így Golovin is kényszerhelyzetbe került, ezért beáldozott egy szélsőt és egy bal átlövőt. Viszont az irányítók - Vámos Petra, Debreczeni-Klivinyi Kinga, Simon Petra - felváltva átlövőként is alkalmazhatók, ráadásul a kapitány kétirányítós szisztémát is alkalmazhat meccs közben.

A szakember ezt követően csoportellenfeleinket veszi szemügyre. Megállapítja, összességében akár három győzelmet is szerezhetünk ebben a szakaszban.

- A bemutatkozó 60 perc a franciákkal szemben hazai erődemonstrációt sejtet – így Mocsai. - Emberfeletti teher vár a védelmünk középső részére.

A brazilok esetében az a kérdés, vajon korábbi sérültjeik egészségesek-e már. Ha igen, úgy egy fizikailag tökéletesen felépített dél-amerikai gárda vár Bíró Blankáékra, de verhetők. Ugyanez igaz Angolára, mely nehézsúlyú beállóival veszélyeztet.

- A brazilokhoz és Angolához - mint legyőzhető együttesekhez - hozzáveszem a spanyolokat, akik az utóbbi időszakban visszaestek – említi Mocsai, aki háromesélyesnek nevezi a hollandokkal szembeni záró meccsünket, mert a legjobb játékosaik a dán bajnokságban szerepelnek.

- Dániában sokat fejlődtek technikailag, ami a meglévő, bámulatra méltó fizikai erejükkel párosulva remek válogatottá formálta át őket - így Mocsai. 
 

A női torna menetrendje

A-CSOPORT: Norvégia, Németország, Szlovénia, Svédország, Dánia, Dél-Korea

B-CSOPORT: MAGYARORSZÁG, Hollandia, Spanyolország, Franciaország, Brazília, Angola

Magyar találkozók a B-csoportban 

Július 25., csütörtök: Magyarország–Franciaország, 19.00

Július 28., vasárnap: Magyarország–Brazília, 9.00

Július 30., kedd: Magyarország–Angola, 16.00

Augusztus 1., csütörtök: Magyarország–Spanyolország, 14.00

Augusztus 3., szombat: Magyarország–Hollandia, 9.00

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.