RETRO RÁDIÓ

Verekedés, szerelem, házasság – Így udvarolnak a német válogatott focistái

(s)
Szerző
(s)
Létrehozva2024. 06. 10. 21:15

A német sajtó jóvoltából bepillanthatunk a június 19-i csoportellenfelünk, a labdarúgó Eb-házigazda Németország játékosainak párkapcsolataiba.

Ilkay Gündogan (33) 

A csapatkapitány 2021 júliusában nősült - írja a Bild -, három esküvőt tartott Sarával (30), a polgárit 2022 májusában Koppenhágában, azt követően júniusban Olaszországban, majd júliusban Törökországban egyházival erősítették meg frigyüket. A hölgy modell, rendszeres vezetője volt a Rai1 „L’Eredità” című olaszországi kvízműsorának. 2023 márciusa óta különösen boldogok kisfiúk Kais születése miatt. Sara ott lesz a lelátón június 19-én, szerdán (18 óra, Stuttgart) a mieink elleni csoportmeccsen.

Gundogan
Gündogan háromszor vette el szerelmét / Fotó: AFP


Toni Kroos (34)

Kilenc éve vezette oltár elé Jessicát (36). Madridban élnek gyermekeikkel - Leonnal (született: 2013), Amelie-vel (2016) és Finn-nel (2019) –, és az Eb után, amikor a középpályás felhagy a futballal, továbbra is a spanyol fővárosban maradnak. Jessica irányítja a súlyosan beteg gyermekekért létrehozott Toni Kroos Alapítvány napi tevékenységét.

Thomas Müller (34) 

Felesége, Lisa (34), ismert díjlovas, 17 éve ismerik egymást, 2009-ben házasodtak össze. Lisa most szerzi meg pilótaengedélyét, de már van teherautó-vezetői jogsija, így ő szállítja a négylábúit versenyről versenyre. A közelmúltban a szakításukról pletykáltak, de Müller cáfolta ezeket.

Manuel Neuer (38) 

A Bayern München-kapus 2023 végén vette el Anika Bissellt (23), március óta együtt örvendeznek Luca fiúknak. Anika kézilabdázik, balszélső a másodosztályú ESV 1927 Regensburgban. 
Joshua Kimmich (29) 

Lina Meyer (32) és a balhátvéd 2013-ban Lipcsében ismerkedett meg, Lina jogi tanulmányai mellett a klub rajongói boltjában dolgozott. Négy gyermekük született - három fiú, egy lány - az elmúlt öt évben. Kimmich azt nyilatkozta, hogy a felesége "megérdemel egy szobrot, mert mindezt egyedül csinálja".


Leroy Sané (28)

Az amerikai Candice Brookkal (36) 2017 óta él együtt, kislányuk Rio Stella 2018-ban, Milo fiúk négy éve született. Münchenben élnek egy 7,6 millió euró (3 milliárd Ft) értékű villában. Candice New York-i modell, énekes, az MTV „Wild N Out” valóságshow-ja révén vált híressé.

Florian Wirtz (21) 

Egy éve van együtt barátnőjével, Aaliyah-hal. A középpályás azt mondja, a 2022 márciusában elszenvedett keresztszalag-szakadása után a hölgy segítette a gyógyulásban

Robert Andrich (29) 

A középpályás 2022 júniusában vette feleségül házas Aliciát (31), lányuk, Malia 2021-ben jött világra, kisfiúk, Matteo tavaly áprilisában született. Andrich Wiesbadenben találkozott Aliciával, amikor verekedést kezdett egy klubban, ami miatt kidobták. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.