Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2024.06.06.
Módosítva: 2024.06.15.

„Szoboszlainak üzenem, lőjön távolról is” – magyar sikert vár az Eb-n Kű Lajos

Máig emlékezetes magyar szempontból az 1972-es labdarúgó-Európa-bajnokság, s az ott megszerzett negyedik hely. Másként is végződhetett volna a belgiumi torna, ha az elődöntőben nem rontunk tizenegyest. Kű Lajos a mai csapatnak is üzen.

Hosszú ideig, 44 évig az 1972-es Európa-bajnokság volt az utolsó, melyen részt vett a magyar fociválogatott. Emlékezetes torna volt, az elődöntőben akár nyerhetett is volna.

Igaz, a  belgiumi tornán elért 4. helyünk így is dicsérendő. Válogatottunk útja a bolgárok, franciák, norvégok és románok elleni sikeres selejtezőkön keresztül vezetett a négyes fináléba.

A nemzetközi szaksajtó német-magyar aranymeccset jósolt

 – emlékezik a 76 esztendős Kű Lajos, azon kevés magyarok egyike, aki BEK-döntőben is futballozhatott. "Csakhogy a 11-esek kifogtak rajtunk. Mielőtt kiutaztunk Belgiumba, a tatai edzőtáborban Illovszky Rudi bácsi, a szövetségi kapitány lőversenyt tartott Zámbó Sanyi és köztem. Ötöt-ötöt hiba nélkül bevágtunk Géczi Istvánnak, mire fel Rudi bácsi döntött: mivel Zámbó négy évvel idősebb, tehát övé a végrehajtás joga. Nos, a szovjetek elleni elődöntőben hibázott, ráadásul Juhász Péter öngólt vétett, és a 0-1-gyel a bronzmeccs maradt nekünk."

Kű Lajosék 1972-ben lemaradtak az éremről Fotó: Fuszek Gabor

Azt Kűék egy furcsa találattal bukták el. A belgák baloldali akciója végén egy menthető lapos labda érkezett a kapunk elé, Páncsics Miklós átlépte abban a hiszemben, hogy Géczi hárít. Csakhogy kapuvédőnk meg arra gondolt, hogy Páncsics tisztáz... A jobb oldalon settenkedő Paul van Himst pedig bevette az üres kaput, Belgium nyert 2-1-re. Mondani sem kell, a mi találatszerzőnk Kű volt - 11-esből... A mieink a 4. hely mellé kaptak egy-egy karórát, de ennyi balszerencse ellenére a vidámságra okot adó esemény sem maradt el.

"Eb-zárásként a brüsszeli Hiltonban rendezték a bankettet, de késett a vacsora. Az ezüstérmes szovjetek egyik futballistája nem bírt korgó gyomrával, és az egyik díszes gyümölcstálról szőlőszemeket tépdelt. Pórul járt, ugyanis a szőlő műanyagból készült. Az aranyérmes Franz Beckenbauernek a könnyei potyogtak a németek asztalánál" – eleveníti fel Kű.

Fájdalmas volt a szovjetek elleni elődöntő Fotó: Szabó Miklós

Az egykori klasszisnak arról is megvan a véleménye, milyen szereplés várható Marco Rossi kapitány válogatottjától Németországban.

"Továbbjutnak a csoportból, majd ha megismételnék a mi negyedik helyezésünket, félmillió ember ünnepelné őket a Hősök terén. Svájcot 1-0-ra vagy 2-1-re verjük, a németekkel szemben a döntetlen realitás, a skótoktól elvesszük a három pontot."

Az egykori fradista középpályás figyelmeztet, Rossi hibázik, ha a formájában megtorpant Varga Barnabásnak nem adja meg teljes mérkőzésre a bizalmat.

Barna nyerő típusú ember, akinek - ha lenne – a púpjáról is bepattanna a labda... Szoboszlainak pedig azt üzenem, ne csak a kapuba akarjon begyalogolni a labdával, hanem lőjön távolról is.

Az A-csoport menetrendje 

JÚNIUS 14., PÉNTEK

21.00, München: Németország–Skócia

JÚNIUS 15., SZOMBAT

15.00, Köln: MAGYARORSZÁG–Svájc

JÚNIUS 19., SZERDA

18.00, Stuttgart: Németország–MAGYARORSZÁG

21.00, Köln: Skócia–Svájc

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek