RETRO RÁDIÓ

Örömhír a magyar szurkolóknak, összeállhat az álompáros az olimpiára

(s)
Szerző
(s)
Létrehozva2024. 03. 05. 15:00

A sportág két honi királynője eddig összesen nyolc aranyat nyert a játékokon.

Remek híreket kaptunk a hatszoros olimpiai aranyérmes Kozák Danutáról, aki második kislánya születése után ismét parádés formában lapátol. Ugyanakkor másik ászunk, Csipes Tamara is száguld a vízen, ezért nem kizárt, hogy kettes hajóban együtt indulnak a párizsi olimpián.

Kozák (balra, mellette Csipes) Toki

Kozák, az FTC ékköve már a tavaly őszi sevillai tréningezések során jelezte, hogy 37 évesen is tilos leírni őt, sőt! Jelenleg Portugáliában készül, és hozzá hasonlóan elsöprő formának örvend a Bp. Honvéd nagyágyúja, az olimpiát már kétszer nyert Csipes Tamara, aki szombaton utazik a Dél-afrikai Köztársaságba erőt gyűjteni. Immár kilencven százalékos bizonyosság, hogy duó ismét összeül az olimpián, elvégre 2021-ben vb-t nyertek közös hajóban. Még az említett tavalyi sevillai készülődés során újra lapátoltak, és kenterbe verték a fiatal magyar párosokat. De hogy az említett 90-ből lesz-e száz százalék, az attól is függ, hogy a tavaszi válogatókon, majd a júniusi szegedi Eb-n miként állnak helyt.

Úgy tudjuk, Kozák viszont egyesben nem kíván harcba szállni az ötkarikás rajtjogért, ami ebben a számban megnyitja az utat Csipes előtt. 

Informátorunk szerint kérdéses, vajon a magyar négyes egység kikből tevődhet össze. A válogatók kiírása értelmében az egyéni eredmények alapján állítja össze ezt az egységet a jelenleg a Dél-afrikai Köztársaságban tartózkodó Hüttner Csaba szövetségi kapitány és a korábbi olimpiai aranyérmes Honvéd-edző, Csipes Ferenc; utóbbi a női kvartettek felépítésében nagymester.  A négyesben Kozák vezérevezősi, azaz sztrók-szerepéhez kétség sem férhet, míg Csipes Tamara negyedik beülő helye a hajóban bizonyosra vehető, elvégre mindig erős „motor”. A második és harmadik beülőért viszont ádáz harc tippelhető.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.