Létrehozva: 2024.01.29.

Te sem tudtad! Szoboszlai edzője a Fradi kapusával kezdett Liverpoolban

A Vörösök kerete óriásit változott a kilenc év alatt. Nem vitás, a német szakember csodát tett a Liverpoollal.

Bárhogy is végződik az idei szezon, Jürgen Kloppot minden idők egyik legjobb edzőjének fogják tartani a Liverpoolnál. A klubot kilenc év után nyáron elhagyó német szakember 2015 őszén érkezett a gárdához, amellyel azonnal bejutott az Európa-liga döntőjébe. Háromszor játszottak a Bajnokok Ligája fináléjában, ebből egyet, 2019 júniusában a Tottenham ellen 2-0-ra meg is nyert a csapat. Emellett 2020-ban 31 év után ajándékozta meg a szurkolókat bajnoki címmel a karizmatikus Klopp.

Szoboszlaiék mestere, Klopp megható felajánlást tett a haldokló kollégájának
Szoboszlai Dominik is egy csapásra a menedzser kedvence lett Fotó: AFP

Hogy az évek során mekkorát változott a gárda összeállítása, az rögtön szemet szúr, ha ránézünk a következő fotóra. Fent Klopp első kezdőcsapata látható a cserékkel, ők harcoltak 2015 októberében a Tottenham elleni idegenbeli meccsen. Alatta az a tizenegy olvasható, akik 2019-ben megnyerték a Bajnokok Ligáját.

Nincs semmilyen egyezés a két kezdő között, sőt, a 2015-ös garnitúrából alig maradtak 2019-re a Vörösöknél.

Szemfüles magyar drukkerek jól láthatják, Klopp első liverpooli meccsén a magyar válogatott Bogdán Ádám volt cserekapusnak benevezve. A később a Ferencvárosban is szerepelt focista 2015 nyarán érkezett a Poolhoz.

FOOTBALL - ENGLISH CHAMP - West Bromwich Albion v Liverpool
Bogdán Ádám Fotó: DPPI via AFP

 Négy év alatt összesen hat meccsen kapott szerepet, de például a 2018-as, Real Madrid ellen 3-1-re elveszített BL-döntőn is a csapattal tartott Kijevbe, ahol civilként szurkolt végig a társainak.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek