RETRO RÁDIÓ

"Ki kell hagynom az Eb-t" - szomorú döntést hozott a magyar válogatott kapusa

Létrehozva2023. 12. 01. 11:10

A Szeged játékosa az olimpia miatt tett egy fontos lépést.

Mikler Roland nélkül utazik a a magyar kézilabda-válogatott januárban a németországi Eb-re. A csapat egyik legjobbja 2004 óta alapember a nemzeti együttesben, most azonban mégis úgy érezte, ezt a döntést kell meghoznia. A gárdára tavasszal olimpiai selejtező vár, a kapus Mikler itt akar majd bomba formában teljesíteni, hogy aztán kijussunk a párizsi játékokra. 

Fotó: Török Attila

A 39 éves játékos az MTI-nek beszélt a döntés előzményéről.

"Számomra kiemelten fontos a válogatott, most azonban olyan állapotban vagyok, hogy döntést kellett hoznom. Az Európa-bajnokság sorozatterhelése veszélybe sodorhatná számomra az idény hátralévő szakaszát, benne az olimpiai selejtezővel és remélhetőleg az olimpiával" - mondta Mikler.  "2012-ben ott lehettem Londonban, pontosan tudom, hogy mennyit jelent egy sportoló pályafutásában az olimpián való részvétel, és a hazám képviselete, éppen ezért szeretnék újra ott lenni, és eljutni Párizsba! Nem volt könnyű ezt a döntést meghozni, de Chema Rodriguezzel teljesen azonos módon gondolkoztunk az ügyben, így kihagyom az Európa-bajnokságot."

 Az Európa-bajnokságot követően az együttes március 14-17-én vb-8. helyének köszönhetően olimpiai selejtezőt játszhat. Ennek helyszíne az Eb után derül ki, akárcsak az is, kik lesznek az ellenfelek.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.