tóth gabi
Hámori Lucára műtét vár. A kiváló magyar ökölvívó bízik benne, hogy ezzel nem kerül veszélybe az olimpiai indulása.
Az ökölvívó sportág első magyar női ötkarikás kvótása, Hámori Luca (66 kg) vállát a Sportkórházban dr. Vincze Gábor műti meg.
Ez lesz a harmadik beavatkozás. 2019-ben izomszakadás és egyéb rendellenességek okán csavarokat ültettek a bal vállamba, majd 2020-ban az egyiket kioperálták, mert komplikációkat okozott. Ezúttal a második csavart távolítják el, de a karácsonyt már odahaza ünnepelem. Január végén, február elején elkezdhetem az óvatos mozgást.
– mondta a Ripostnak Luca.
A kőszegi kiválóság jelentős kockázatot vállalt, amikor eldöntötte, hogy aláveti magát a sebészi beavatkozásnak, elvégre ha nem sikerül, veszélybe kerülhet az olimpiai szereplése.
"Sokat töprengtünk ezen a dilemmán – vallotta be a 22 esztendős sportoló. - Végül arra az elhatározásra jutottunk, ha most nem lépünk, akkor később rámehet az ötkarikás indulásom."
Luca úgy véli, a hátralévő idő elegendő lesz arra, hogy tökéletesen felépüljön a nyári párizsi játékokig, kellő számú nemzetközi versenyen lépjen ringbe, és megfelelő erőnlétre tegyen szert.
"A tréningezésből kiesett időt hasznosan töltöm el, tanulmányozom a 66 kg-os mezőny további huszonegy indulóját. A címvédő török Busenaz Sürmeneli mellett egy amerikai lány, egy veszélyes belga versenyzőnő, továbbá a hallatlanul keményöklű ír lány is az utamba kerülhet."
Az Európa Játékok bronzérmese kicsit izgul a műtét előtt, de a jubileumi, századik, Papp Lászlóról elnevezett magyar bajnokságon mindenképpen élen akart végezni. Megtette. Csakis jobbal ütött, és két győztes meccsel elverekedte magát a fináléig, ahol kőbányai riválisa, Papp Nikolett csuklótörése miatt képtelen volt kiállni ellene.
Életem tizenegyedik magyar bajnoki címét szereztem meg, mely az ötödik felnőtt aranyérmem, és ez óriási önbizalmat ad az olimpiai indulásomhoz
– tette hozzá Hámori Luca.