OLDALVONAL

Szerző ZRNJ

Létrehozva: 2023.11.27.

Hosszú Katinka tényleg nem adja fel: óriási bejelentést tett az édesanya

Hatodik olimpiájára készül a háromszoros ötkarikás bajnok. Újra edz, s a részleteket is elárulta.

Édesanyaként jutna ki a hatodik olimpiájára Hosszú Katinka. Az ötkarikás játékokon három aranyat szerző Iron Lady augusztusban adott életet kislányának, Kamíliának. Azóta nem nyilatkozott a jövőjéről, most azonban megtette. Az Indexnek adott interjúban beszélt céljairól, a legfontosabb bejelentés az, hogy újra, napi szinten 2-3 órát edz, s tavasszal megkísérli a kvalifikációt a párizsi játékokra. Ez azért is váratlan, mert a bajnoknő 2022 augusztusában versenyzett utoljára. Ha valóban összejönne a kvóra, az kisebb csodával érne fel.

 

Katinka elmondta, tavasszal az országos bajnokság mellett számos verseny lesz, ahonnan kijuthat a júliusban kezdődő játékokra. A legfontosabb változás, hogy az edzőtáborba immár babysittert is kell vinniük magukkal.

"Próbálok minél hamarabb formába lendülni, újra elérni olyan szintre, hogy tudjak versenyezni. A mai napig imádok úszni, az uszoda a másik otthonom, ezt sosem gondoltam másképp, szerintem ez az érzés már az életem végéig elkísér."

- mondta az Indexnek Katinka, aki 2016-ban, Rio de Janeiróban nyerte aranyérmeit.

Április, május környékén jöhet el a visszatérés pillanata, amikor hosszú idő után újra már nem csak magamnak mérem az időt.

"A terhesség során felcsúszott kilókon is azt látom, hogy már alakulok, a jelentős részük mostanra lement. Remélem, januárban eljutok egy melegövi edzőtáborba, már csak a pici miatt is, hogy ne kelljen a világ végére utazni. Dubaj ideális megoldás lehet: relatíve könnyen elérhető, mindig meleg van, nincs nagy időeltolódás, lehet edzeni ezerrel. Biztosan viszünk magunkkal valakit, aki dajkálja Kamíliát, hogy addig is zavartalanul tudjunk készülni."

Katinka és Máté az úszónő filmjének tavalyi bemutatóján
Katinka és Máté együtt készül a versenyekre Fotó: Szabolcs László / Ripost

Katinka először 2004-ben, 15 évesen járt olimpián, s ha teljesül az álma, akkor a párizsi lehet számára a hatodik. Már azt is elemezgeti, milyen számokban lehet esélye a kijutásra.

A hátúszás sokkal inkább nehézkes, mondom ezt úgy, hogy ebben az úszásnemben Rióban olimpiai bajnok lettem 100-on, ezüstérmes 200-on. A vegyes az én világom, elég, ha azon belül van egy kis hátúszás. Erre készülök, egyértelműen kijelenthető, a folytatást az motiválja, hogy a párizsi olimpián újra megmutassam magam.

 

Hosszú Katinka beszélt Milák Kristófról is, akiről egyelőre nem tudni, hogyan dönt a jövőjével kapcsolatban. Az úszónő szerint a legfontosabb Milákkal szemben most az empátia és a támogatás.

"Támogatnunk kell abban, amit szeretne, segíteni őt. Ha úszni akar, és újra ilyen eredményeket, akkor abban kell mellette állni, ha más elképzelése van, akkor pedig abban, hiszen hálásak vagyunk neki, amiért magyar színekben érte el ezeket a fantasztikus sikereket."

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült: Oroszország megtámadását tervezheti a német légierő

origo.hu

Itt a vége: hamarosan megbuktathatják Zelenszkijt - már tudni, hogyan

borsonline.hu

„Mondjatok imát értük” – újabb sztárpár házassága került válságba?

hirtv.hu

Hollik István: a baloldal ismét lebukott a külföldi kampányfinanszírozás kapcsán

ripost.hu

Tucker Carlson: „Az amerikaiaknak hazudnak Ukrajnáról. Mi vagyunk a béke akadálya”

vg.hu

Újabb részletek a csütörtöki tragédiáról: a gázai segélykáosz túlélői szerint lőttek rájuk az izraeliek

origo.hu

Kulcsár Edina tovább magyarázkodik a negyedik terhessége miatt

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. március 2-8.: Az éremnek két oldala van

ripost.hu

Mágikus szerencsét hoz a mai nap, legközelebb csak 4 év múlva lesz ilyen

bama.hu

Világszenzáció: pécsi kesztyűt húznak a Dűne 2-ben is

ripost.hu

„Bárcsak kevesebbet nyertem volna” – megszólalt a lottónyertes

vg.hu

Hírlevelünk megkönnyíti a befektetői döntéshozatalt, gyorsjelentést nyújt az amerikai, európai és kínai piacokról

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Sosem adják fel a reményt, Schumacher sorsa így dőlhet el

OLDALVONAL

Műtét vár az olimpiai bajnok magyar sportolóra, Fradi-verés lehet a gyógyír számára

OLDALVONAL

Farkaséhes csapat vár a magyar lányokra, vb-aranyat érhet a bosszú

OLDALVONAL

Meglehet Szoboszlai új főnöke: elárulta magát a csodaedző

OLDALVONAL

Valami történt Szoboszlai Dominikkal! Reagált az sztár edzője

OLDALVONAL

Hiába a melltartó, képtelen eltakarni a szőke bombázó hatalmas kebleit

OLDALVONAL

Váratlan fordulat: Mbappé elhagyhatja a klubját, még a kevesebb fizetés sem zavarja

OLDALVONAL

Újabb lesújtó hír érkezett: Elhunyt Povázsay Péter világbajnok kenus