RETRO RÁDIÓ

"Népszerű volt a lányok között" - Dombi Tibi 50 éves, egykori tanára sztorizik róla

HWK
Szerző
HWK
Létrehozva2023. 11. 11. 10:00

Újabb mérföldkőhöz érkezett Dombi Tibor, a DVSC ikonja.

A Loki-szurkolók egyik legnagyobb kedvence, Dombi Tibor november 11-én, szombaton tölti be az ötvenet. A Haon ebből az alkalomból ellátogatott szülőfalujába, Sárrétudvariba.

Dombi Tibor
Dombi Tibor Fotó: Szabó Miklós

A Jókai Mór Általános és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője, Nádházi Zoltán, Tibi egykori fizikatanára elárulta, a Lokival később hétszeres bajnok futballista jól nevelt gyerek volt.

Az istrángot nem szaggatta a tanulás területén. Ezt ő is bevallotta, én is így emlékszem rá, de ettől függetlenül nem tartozott a rossz tanulók közé. Jól nevelt gyerek volt, akivel lehetett értelmesen beszélni. Az maradt még meg bennem még róla, hogy rettenetesen gyors volt, kirítt a sebességével a többiek közül. Atlétikai versenyeken is indult, szép eredményei voltak abban is. Nemrég hallottam róla egy számomra is újdonságot: annak idején rendkívül népszerű volt a lányok között.

Az intézményvezető hozzátette, biztos volt benne, hogy Dombi Tibi vinni fogja valamire az életben.

"Tibi egy csupa szív srác, aki ugyanolyan szerény, mint gyermekkorában. Alázattal kezelte a futballtehetségét, és mindent megtett annak érdekében, hogy ez előjöjjön." - nosztalgiázott Kiss Tibor polgármester, aki szerint Dombi Tibor népszerűsége abban is rejlik, hogy olyan, mint a népmesékben a legkisebb fiú, aki vándorbotot ragadva végül beteljesíti a neki rendelt sorsot...

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.