Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2023.11.02.

Bajnokok és legendák az égben, őket gyászolja a sport világa

Az elmúlt évben a sportpályák számos nagysága hunyt el.

Halottak napján azokra a sportolókra is emlékezünk, akik az elmúlt egy évben hagytak itt minket. A legnagyobbak voltak, akik annak idején számos örömet szereztek szurkolók millióinak.

 

Szomorú hét a Vasasnál

Tavaly novemberben néhány napon belül két ikonját is gyászolta a Vasas klubja. A labdarúgó Mészöly Kálmán 81. a vízilabdázó Csapó Gábor 72 esztendősen hagyott itt minket. 

Mészöly Kálmán, a Szőke Szikla játékosként, edzőként és vezetőként is letette a névjegyét a magyar fociban.

Fotó: Török Attila

 Halála előtti éveiben sokat betegeskedett, egyik utolsó emlékezetes beszédét 2018 januárjában tartotta, amikor életműdíjat kapott az újságíróktól. Ezt követően többször ápolták kórházban, illetve otthonában is állandó kezelésre szorult. Tavaly novemberben tüdőgyulladással került kórházba, koronavírusos lett, már soha többé nem térhetett haza. A legenda sírhelye a Farkasréti temetőben jelképesen egy sziklafal.

Fotó: Markovics Gábor

 

Az olimpiai bajnok Csapó Gábort is kedvelte az egész ország. A vízilabda és az utánpótlásnevelés mellett maradandót alkotott jogászként, televíziós szakértőként, és showműsoroknak is állandó vendége volt. Tavaly novemberben otthonában rosszul lett, mentő szállította kórházba, lélegeztetőgépre kapcsolták. Bár később felébresztették a mesterséges altatásból, november 27-én elhunyt.

 

Szintén a Vasas legendája volt Mészáros Ferenc focikapus, aki két világbajnokságon is, 1978-ban és 1982-ben szerepelt a nemzeti csapattal. Idén januárban, 72 éves korában hunyt el.

 

Pelét gyászolta a világ

A háromszoros világbajnok labdarúgó Pelé évek óta küzdött súlyos betegséggel. Hogy nagy a baj, azt abból is lehetett tudni, hogy a tavalyi, katari világbajnokságon a brazil válogatott őérte is harcolt. A sportág történek egyik legnagyobb kiválósága december 29-én, 83 éves korában hunyt el.

A "Fekete Gyöngyszem" gyakran járt Magyarországon, főszerepet játszott ugyanis a Menekülés a győzelembe című filmben, melyet hazánkban forgattak. Legutóbb pedig egy áruházlánc márkaköveteként tette tiszteletét nálunk.

Fotó: AFP

Szintén az elmúlt évben hunyt el a labdarúgás világából többek között a szerb Szinisa Mihajlovics, az olasz Gianluca Vialli, a spanyol Luis Suarez és az angol Trevor Francis, valamint a Manchester United világbajnok angol legendája, Bobby Charlton is.

A sport mellett a politikából és a médiából is ismert Silvio Berlusconi 86 éves korában, júniusban távozott az élők sorából, a korábbi olasz miniszterelnök volt az, aki a 80-as években tulajdonosként és elnökként naggyá tette az AC Milant, a világ egyik legjobb csapatát.

 

Tragédia Zalaegerszegen

Lendvai Miklós válogatott labdarúgó mindig is csupaszív, kegyelmet nem kérő és nem is ismerő labdarúgó volt és edzőként is ezt az elvet vallotta. Szerepelt többek között a ZTE, a Ferencváros és a Győr csapatában, illetve a magyar válogatottal ott volt az 1996-os, atlantai olimpián. Idővel megviselte az állandó harc, s a futballon kívül, vállalkozóként próbált új életet kezdeni. Egy februári reggelen hiába várták, hívták kollégái, barátai, Lendvai Miklóst már soha többé nem tudták elérni. Otthonában találtak rá, édesapja elmondta, fia felakasztotta magát. Lendvai Miklós 47 évet élt, felesége és öt gyermeke gyászolja.

 

 

 

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek