tóth gabi
Még csak 22 éves, de szinte már a lábai előtt hever az egész világ, amiért keményen meg is dolgozik.
Szoboszlai Dominik a világ egyik legjobb klubcsapatának a futballistájaként már olyan összegeket keresett, hogy akár nyugdíjba is mehetne. A fiatal focistának azonban ez még csak az eszébe se jut, hiszen amellett, hogy most kezd beérni a kemény munkájának a gyümölcse, vezetésével a magyar válogatott novemberben kijuthat a következő Európa-bajnokságra.
A legértékesebb magyar sztárfocista elmesélte, hogy él most Liverpoolban, ahol legalább annyian rajonganak érte, mint hazánkban. Miután a magyar tehetség már igazi világsztárnak számít, ezért nála is gondot okozhat, ha csak úgy beülne egy étterembe, ugyanis pillanatok alatt ellepik a helyet a rajongók, ami mindenki számára fennakadást okozna. Éppen ezért Dominiknek és stábjának már erre is van egy külön terve.
Próbálunk olyan helyre menni és olyan módszereket használni, amik nekünk kedvezőek
– mondta a sztárfocista, aki azonban érthető okokból többet nem árult el ezekről a módszerekről.
A Tények Plusz riportjából az is kiderült, hogy Szoboszlai nagyon jól érzi magát az új csapatában, ahol rögtön befogadták a játékosok és a szurkolók is, akik már több dalt is írtak a magyar játékosról. Mindennapjait jóformán az edzések és a meccsek töltik ki, ha pedig van egy kis szabadideje azt pedig pont úgy tölti, mint bárki más.
Én pont egy olyan helyen lakom, ahol nagyon rossz az internet, szóval playstationözni nem nagyon tudok, úgyhogy általában sorozatot nézek, vagy elmegyek Manchesterbe, vagy ha úgy van, akkor a többiekkel elmegyünk vásárolni vagy egymáshoz beszélgetni
– mesélte Szoboszlai Dominik.