RETRO RÁDIÓ

„Budapest volt a csúcspont” - Lewis Hamilton kiöntötte a szívét

LL
Szerző
LL
Létrehozva2023. 10. 02. 14:30

Szakmai és magánéleti titkairól faggatták a Forma-1 hétszeres világbajnokát. Lewis Hamilton még azt is elárulta, miért nincs gyereke.

A címvédő, éllovas Max Verstappen (Red Bull) mellett csak Lewis Hamilton szerzett pontot a Forma-1 idei szezonjának eddigi összes, 16 futamán. Győznie ellenben a legutóbbi 38 nagydíján egyszer sem sikerült a 38 éves brit autóversenyzőnek, aki korábban nem a másodhegedűs szerepéhez szokott. Noha évek óta pletykálnak a közelgő visszavonulásáról, a kétéves szerződéshosszabbítása jelzi: a nehéz időszakban is motivált.

Lewis Hamilton idén már kilencedszer rajtolt első helyről a Hungaroringen, de a futamot csak negyedikként zárta
Lewis Hamilton idén már kilencedszer rajtolt első helyről a Hungaroringen, de a futamot csak negyedikként zárta        Fotó: AFP

– Vannak napok, amikor legszívesebben nem ülnék a versenyautóba, de újra megjött a kedvem. A csapattársammal, George Russell-lel vívott párharcunk is motivál. Mindig ébernek kell lennem – magyarázta Hamilton a svájci Blicknek adott exkluzív interjújában. Elárulta, hogy a „budapesti” – pontosítsuk a cikkben leírtakat: inkább mogyoródi… – Magyar Nagydíj időmérőjének megnyerése volt számára a szezon eddigi legnagyobb sikere:

Az volt a csúcspont. 

Ilyen nehéz időkben az ember próbál minden sikerért hálás lenni. De vissza fogunk térni az élre. Megcsináljuk. Össze fog jönni a következő lépés a dobogó tetejére. És valószínűleg az lesz pályafutásom legnagyobb győzelme – mondta Hamilton töretlen optimizmussal.

Az F1-en kívüli életének egyik legfontosabb része a divat iránti érdeklődése. Híres az extrém ruháiról, amikről elárulta: elsősorban Japánból és Dél-Koreából, általa anyagilag is támogatott fiatal divattervezők munkái.

–  Nagyon kreatívak és mindig meglepnek. Egyszerűen örömet okoz így megjelennem – mondta Hamilton, akit a magánéleti témák közül a gyerekvállalásról is kérdeztek.

– Pillanatnyilag nem. Erre most nincs időm – válaszolta némi gondolkodás után. – Erre a nagy lépésre még nem szántam rá magam. Vannak még céljaim a versenyautóban, és ennek mindent alá kell rendelni. Százszázalékosan akarom végezni a munkámat. Természetesen meg kell találni az egyensúlyt a magánélettel, és kompromisszumokat kötni. De ez a nap szerencsére még nem jött el.

A kérdésre, hogy az áhított nyolcadik – Michael Schumachert is megelőzve egyedüli rekordot jelentő – világbajnoki cím megszerzése után jöhet-e el a megfelelő időpont, így reagált:

– Sosem mondtam, hogy a nyolcadik cím megálljt jelezne nekem. De ezt én is csak akkor tudom meg, hogy tényleg elérem – válaszolta Lewis Hamilton.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.