RETRO RÁDIÓ

Veszélyes helyszínen nyerhet olimpiai aranyat a magyar úszó

szs
Szerző
szs
Létrehozva2023. 09. 13. 10:00

Rasovszky Kristóf gőzerővel készül Párizsra, bár a Szajnával még vannak bajok.

Tokióban ezüstérmet nyert, de Párizsban már a csúcsra érhet Rasovszky Kristóf. A nyílt vízen klasszis magyar úszó edzője optimista a tanítvány sikerét illetően, igaz, még az is lehet, hogy Párizson belül máshol rendezik a játékokat.

Szokolai és Rasovszky Tokióban a 10 kilométeres ezüstérem után / Fotó: Nemzeti Sport

Szokolai László, a veszprémi Balaton Úszó Klub mesteredzője elmondta, szerencsés esetben 2-2 magyar férfi és női versenyző is a hullámok közé vetheti magát az olimpián.

„Egyelőre annyi végleges, hogy az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes Rasovszky Kristóf 10 km-en versenyez, ám Betlehem Dávidnak és két női úszónknak is van esélye a jövő augusztusi párizsi rajtra” – tudatta a veszprémi tréner. 

Kristóf amúgy rajtjogot szerzett a medencés úszásban a 400, 800 és 1500 méteres távon való indulásra is, de tartom magam ahhoz, hogy a nyílt vízi próbatétele élvez elsőbbséget, ugyanis kirobbanó formáját tekintve akár aranyérmet is hozhat Párizsból.”

Szokolai hozzátette, a legutóbbi Világ Kupa-versenyen a helyszínnek kiszemelt Szajna vize erősen szennyezett volt egy erős esőzés miatt.

Emiatt a VK-viadal elmaradt, majd a különleges helyzetben mi, edzők eszmét cseréltünk az ötkarikás rendező franciákkal és a nemzetközi szövetség jelen lévő tisztségviselőivel. Abban maradtunk: a rendezők kötelessége, hogy ha az olimpián az úszók egészségét bármi veszélyezteti, úgy garantálnak egy másik helyszínt. 

 

Szokolai nem zárta ki annak veszélyét, hogy egy, a mostanihoz hasonló erős esőzés miatt újra egészségtelenné válik a folyó vize, ezért létezik egy B helyszín-terv. 

„Azt hallottam, hogy mi, nyílt víziek átköltözhetünk a fővárostól 20 kilométernyire lévő Vaire-sur-Maine-ben található tóhoz. Ha azonban mégis marad a Szajna, akkor téglalap alakú pálya vezethet Rasovszky aranyérméhez.”

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.