Létrehozva: 2023.09.21.

Itt a szenzációs bejelentés Michelisz Norbitól, valóra válik az álma

Miközben a Hyundai Motorsport Customer Racing pilótájaként vezeti a négy kontinensen átívelő túraautó-bajnokság, a TCR World Tour idei szezonját, az ottani őszi szünetet kihasználva, az OMV Hungária Kft. támogatásával Michelisz Norbert rajthoz áll egy Hyundai i20 N Rally2-es autóval a rali Európa-bajnokság (FIA ERC) hazai fordulójában, amelyet Nyíregyháza központtal a Zempléni-hegységben és környékén rendeznek meg október 6–8. között.

 


"Életem első autósportos élményei a Pécs környéki raliversenyekhez kötődnek, a Mecsek Raliról egészen élénk gyerekkori emlékeim vannak – mesélte Michelisz Norbert. – Én a ralis közegben szerettem bele az autóversenyzésbe, és ha gyerekként kérdeznek arról, hogy milyen versenyző akarok lenni, akkor biztosan ralit mondtam volna. Hogy a pályaversenyzés felé sodort az élet, az főleg a szimulátoros időszakomnak volt köszönhető, ahonnan ebbe az irányba vezetett az utam. De a rali iránti érdeklődésem mindig is megmaradt, gyerekkori álmom válik most valóra."

Michelisz sokat látott navigátort választott maga mellé, aki elmondása szerint az ő tapasztalatlanságából fakadó hiányosságokat is kompenzálhatja. Tagai Róbert 1994 óta ralizik, kétszer megjárta és végigcsinálta a Dakar-ralit, navigátorként indult a világbajnokságon, volt dobogós az Európa-bajnokságon.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elakadt a hóban egy Volánbusz Dorogon, nézni is fáj, mit műveltek vele mentőakció címén - videó

origo.hu

Zelenszkij elárulta, mire készül

borsonline.hu

Hatvan tűzoltó érkezett a helyszínre: egymás apró kezét fogva halt meg négy ikergyermek

ripost.hu

Hosszú Katinka édes fotón mutatta meg a családját

hirtv.hu

Szándékosan fejbe lőtte csecsemő korú unokáját egy nő

origo.hu

Halálra marcangolt egy nőt három juhászkutya

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2023. december 11-17.: a Nyilas újhold fényt hoz az életünkbe

origo.hu

Milyen egy gyerekszobába szánt okostévé? (x)

life.hu

Ajándékozási kisokos karácsonyra: ha tutira akarsz menni, ezeket tedd a fa alá(x)

kvizjatek.mandiner.hu

Játsszon kvízjátékunkkal és jusson el ön is páros belépőink egyikével Mága Zoltán XVI. Budapesti Újévi Koncertjére!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kitálalt az Eb-győztes, Dárdai Márton nagyon kell Marco Rossi csapatába

OLDALVONAL

Vigyázat, a magyar szurkolók zsebére is megy az Eb-sorsolás

OLDALVONAL

Michael Schumacherről vallott a világbajnok futballsztár

OLDALVONAL

Marco Rossi hazatért, elképesztő öröm érte

OLDALVONAL

Óriási öröm a Fradinál, erre a fotóra vártak hetek óta a szurkolók

OLDALVONAL

Brokkoli helyett gulyás: Dárdai a pocakját fogva nevettetett meg mindenkit

OLDALVONAL

"Nehéz ezt feldolgozni" - teljes a döbbenet a magyar válogatottnál

OLDALVONAL

Ronaldo hatalmas pofont kapott, Szoboszlai felköszöntötte "szerelmét"