RETRO RÁDIÓ

Szoboszlai elemében volt, zseniálisan köszöntötte az új sztárigazolást

ml
Szerző
ml
Létrehozva2023. 08. 08. 08:00

A Manchester City nemrég bejelentette Josko Gvardiol szerződtetését, aki az RB Leipzigtól érkezett. Korábbi csapatársa, Szoboszlai Dominik viccesen reagált az átigazolásra.

Augusztus 5-én, szombaton pont került a hosszas huzavona végére, a horvát középhátvéd, Josko Gvardiol a Manchester City-hez igazolt az RB Leipzigból. A 21 éves futballistáért 90 millió eurót (34 milliárd forint) fizetett a Bajnokok Ligája címvédője, hátvédet ekkora összegért korábban senki sem szerződtetett.

Korábbi csapattársa, Szoboszlai Dominik gratulált neki a közösségi médiában, a 22 éves középpályás még egy kis humort is belecsempészett a kommentbe: 

Micsoda játékos! Gratulálok, tesó! (szomszédok)

 – írta Szoboszlai Dominik, amit az M4 Sport szúrt ki. A magyar válogatott csapatkapitánya arra utal a "szomszédokkal", hogy közel laknak majd egymáshoz Liverpool és Manchester között.

Érdekesség, hogy ezen a nyáron a Leipzig három legértékesebb játékosa egyaránt a Premier League-be igazolt, Szoboszlai és Gvardiol mellett Christopher Nkunku is Angliában futballozik majd, a Chelsea-ben.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.