RETRO RÁDIÓ

Asztrológus jósolt neki, sosem nősült meg az olimpiai bajnok magyar legenda

sk
Szerző
sk
Létrehozva2023. 07. 19. 21:30

Az úszók elnöke ma már megriad saját korától.

Július 19-én, szerdán ünnepli 60. születésnapját Wladár Sándor olimpiai bajnok magyar úszó, állatorvos, az úszószövetség jelenlegi elnöke. A 1980-as moszkvai játékok bajnoka a kerek évfordulón az ünnep mellett arra is rádöbbent, kicsit rémisztő a hatvanas szám.

Wladár Sándor 60 éves lett, Fotó: Magyar Nemzet

Rémisztő ez a szám, hogy hatvan lettem. Félennyi ideje azt gondoltam, az élet örökké tart. Egyre többen meghalnak körülöttem, szüleimet is elvesztettem, ezek elgondoltató tények - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Wladár, aki magánéletére is kitért a beszélgetésben. Pontosabban arra, miért nem nősült meg soha.

Mindig voltak jó emberi kapcsolataim, barátaim vagy éppen szerelmeim. Úgy húsz éve megnősülhettem volna, de akkor ezt a lépést valamiért még korainak tartottam. Még huszonéves koromban egy kitűnő asztrológus megmondta: nem lesz családom. Így alakult. Egyébként az egész életemet hívő emberként éltem. Van Isten, ez egészen biztos, ő a Gondviselő Atya. Megszületünk és meghalunk. A belső hit a legfontosabb, annak hiányában elveszünk a világban.

- mondta Wladár, aki izgalmas napokhat élhet át, mivel az úszók hamarosan rajtolnak a fukuokai világbajnokságon.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.