RETRO RÁDIÓ

Újabb árulkodó jel, Shakira ismét Hamilton mellett tűnt fel

ml
Szerző
ml
Létrehozva2023. 07. 10. 19:30

Idei harmadik Forma–1-es futamán vett részt Shakira, aki ismét Lewis Hamilton környékén somfordált. Ezúttal a Mercedes különleges vendégeinek feltartott részlegéből figyelte, ahogy a hétszeres világbajnok újabb dobogós helyezést ér el.

Úgy tűnik, a Forma–1 lett az egyik új kedvenc hobbija a világhírű énekesnőnek, Shakirának, aki ezúttal a Brit Nagydíjon szurkolt a helyszínen. A hirtelen jött nagy érdeklődés persze nem lehet véletlen, az elmúlt hetekben ugyanis a kolumbiai sztár egyre szorosabb viszonyt kezdett el ápolni Lewis Hamiltonnal.

Shakira a hétszeres világbajnok csapatának, a Mercedesnek a speciális vendégeknek fenntartott részlegén figyelte az eseményeket, a 38 éves pilóta pedig ihletett formában versenyzett, az időmérőn csupán a hetedik helyet szerezte meg, a futamon azonban feljött a harmadik pozícióba, így végül a dobogón ünnepelhetett.

Érdekesség, hogy amikor Shakira legutóbb kint volt egy F1-es nagydíjhétvégén, akkor szintén szerencsét hozott Hamiltonnak, Spanyolországban a második helyen intette le a kockás zászló a brit versenyzőt. Azt követően Barcelonában együtt is vacsorázott a két sztár.

Hamilton jelenleg 10 futam után az összetettbeli lista negyedik helyén áll, 121 pontot gyűjtve.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.