RETRO RÁDIÓ

Ezt mondta Hosszú Katinka az őt ért vádakra

Piréz
Szerző
Piréz
Létrehozva2023. 07. 20. 16:57

Először szólalt meg ez ügyben az olimpiai bajnok.

Hosszú Katinkáról tudni lehet, hogy babát vár. De nem emiatt burkolózott hallgatásba az utóbbi időben, hanem azért, mert számtalan vád érte a sajtóban a Hosszú Katinka Úszóakadémia terve kapcsán. A háromszoros olimpiai bajnok csapata most ezekhez a cikkekhez kapcsolódóan küldött közleményt az Origo szerkesztőségének. 

Hosszú Katinka
Hosszú Katinka reagált az utóbbi időben róla megjelent cikkekre  Fotó: Dömötör Csaba

A megjelent cikkek sértik a sportot, a bajnoki eszmét, a bajnoki győztes gondolkodást, negatív üzenetet ad azoknak, akik még az olimpiai sikerek előtt állnak. Sérti a haza becsületét, mert kishitű, pesszimista gondolkodáshoz vezet, ami ellen egész karrierem alatt küzdöttem

– hangsúlyozza a sportoló, hozzátéve, hogy ő maga soha nem követelte az Úszóakadémia létrejöttét, ahogy nincs szó milliárdokról és létesítményekről sem, csupán annyi állami támogatásról, ami segítené a tehetségeket a sportban maradásra

Az Úszóakadémia célja minél több magyar siker elérése világversenyeken, a kettős karriergondozást is figyelembe véve

– írja a közlemény, amely szerint valóban létezik egy titoktartási szerződés az Akadémiával kapcsolatban, de annak célja nem az, hogy elrejtsen valamit mások elől, hanem hogy a tartalma a jövőben ne jelenhessen meg más szellemi termékeként

Hosszú Katinka cáfolja, hogy az ő cége végezte volna a Dagály uszoda szabadtéri medencéjének befedését, ahogy azt is, hogy fájdalomdíjat kért volna, azt viszont elárulja, hogy próbálták megvesztegetni.

Hosszú Katinka állásfoglalása szerint a kormány sportpolitikája és a sportok iránti támogatása páratlan nemzetközi szinten is. Sportágtól függetlenül, minden sportban résztvevő szereplő köszönettel tartozik ezért

– írta a közleményt kommentálva az Origo, ahol a cikk végén a teljes anyagot elolvashatod.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.