RETRO RÁDIÓ

Megvan a Fradi legújabb igazolása, a nemzet színészére esett a választás

Piréz
Szerző
Piréz
Létrehozva2023. 07. 06. 14:50
Frissítve2023. 07. 06. 14:50

„A Nemzetért játszunk!” – együttműködik a Fradi a Nemzeti Színházzal.

Együttműködési keretmegállapodást kötött a Nemzeti Színház és az FTC. A megállapodás mottója: „A Nemzetért játszunk!”, mivel mindkét szervezetnél hisznek abban, hogy mind a kultúrának, mind a sportnak nemzetegyesítő ereje van.

Fotó: Török Attila

A dokumentumot a Ferencvárosi Torna Club elnöke és , a Nemzeti Színház vezérigazgatója látta el kézjegyével.

Mindkét szervezet azzal büszkélkedhet, hogy több százezer ember nézi meg az előadásait, mérkőzéseit. Összeköt minket, hogy a nemzetért küzdünk

- emelte ki Kubatov Gábor.

Míg mi hősöket próbálunk ábrázolni a színpadon, akikkel lehet azonosulni, addig a pályán a jó meccsen születnek a hősök, akik hite és erőt adnak, tiszta kapaszkodót adhatnak felnőttnek, gyereknek, útkeresőknek ebben a zűrös, összezavarodott világban

- fogalmazott Vidnyánszky Attila.

Az ünnepélyes eseményen azt is bejelentették, hogy a következő BL-mérkőzésen olyan egykori igazolt játékos végzi el a kezdőrúgást, aki hetvenhét éve Fradi-szurkoló, a futball szerelmese, ráadásul a magyar színjátszás legendája: Bodrogi Gyula.

Két csapatnak szurkolok: a Fradinak és a magyar válogatottnak. Teljesen mindegy, jól vagy rosszul játszanak, én akkor is nekik drukkolok

- mondta a színművész, aki azt is elárulta, hogy gyerekként a grundon a Teleki téren még együtt rúgta a labdát Kocsis Sándorral, a Tisza Kálmán téren pedig Czibor Zoltánnal és Puskás Ferenccel. Most pedig már kapott is egy labdát a fradisták aláírásával, amivel elkezdett gyakorolni, nehogy a luftot rúgon - tette hozzá nevetve.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.