Szlovákiában Orbán Viktor szövetségese nyerte a választásokat

POLITIK
3 hónapja

Hivatalos bejelentés: a másodosztályban is Dárdai Pállal tervez a Hertha

A Hertha BSC labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy a másodosztályban is Dárdai Pál lesz a vezetőedző.

A 47 éves magyar tréner április közepén vette át az utolsó helyezett fővárosi klub irányítását Sandro Schwarztól, de nem tudta megmenteni az együttest a kieséstől. Eredeti szerződése az idény végéig szólt, ezt hosszabbították most meg a felek.

Dárdai hiába is tenne csodát a Herthával?
Fotó: Getty Images

Örömmel jelentjük be, hogy Pál lesz az, akivel újrakezdjük. A szakembert szorgalma, elhivatottsága és a klub iránt érzett szenvedélye teszi azzá az emberré, akivel túljutunk a nehézségeken

- mondta a Hertha csütörtökön közzétett közleményében Benjamin Weber sportigazgató.

 

Elégedett és boldog vagyok, a vezetőkkel őszinte beszélgetéseket folytattam és úgy érzem, mindannyian a Hertha BSC érdekében fogjuk végezni a munkánkat

- nyilatkozott a magyar edző, akinek munkáját Bódog Tamás és Admir Hamzagic segíti majd.

 

Dárdai, aki 1997 és 2011 között összesen 372 meccsen játszott a fővárosiak színeiben, 286 bajnoki összecsapással a mai napig klubrekorder. Edzőként előbb az utánpótlásban tevékenykedett, majd a felnőtt csapatot 2015 februárja és 2019 nyara, azután 2021 januárja és novembere között irányította a legutóbbi megbízatása előtt.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szétfeszítik a bikinifelsőt Zoltán Erika hatalmas mellei - kép

origo.hu

Verekedős balhé tört ki a pesti Decathlonban a Nyugati térnél - videó

borsonline.hu

Tünde jelenleg Magyarország legszebb nője, belepirulsz, milyen fotók készültek róla

mandiner.hu

„Türelem gettót terem”: nyíltan kiáll Soros és a bevándorlás mellett a HVG-n Révész Sándor

ripost.hu

"Öreg vagy és csúnya!" Durva szavakkal illették Michael Jackson lányát

hirtv.hu

Megszólalt Vera Jourová a szlovákiai választások eredményéről

origo.hu

Csavarhúzót szúrt kisbabája fejébe egy pécsi nő

astronet.hu

Napi horoszkóp 2023. október 2.: az Oroszlán meglepő hírt kap, a Halakat erős megérzései segítik

ripost.hu

"Túléltem a poklot" - Ki akarták végezni a TV2 jóképű sztárját - Videó

ripost.hu

Benedek Miklós a függőségéről vallott: Minden nap elvesztettem a fizetésemet

life.hu

A tested csodákra képes: így veszi fel a harcot a kórokozók, baktériumok ellen(x)

ripost.hu

Igazi hősök: három gimis kamasz mentett életet a Nyugati pályaudvaron

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Jó jel a Fradinak, egyszer már csodát tettek az olaszok ellen

OLDALVONAL

Szoboszlai a csábító, Dominik lesz a Liverpool titkos fegyvere?

OLDALVONAL

Három fontos dolog, így térhet vissza Orbán Willi a pályára

OLDALVONAL

„Oda tud csapni az asztalra” - Lisztes Krisztián mindent elmondott az új edzőről

OLDALVONAL

Szomorú részletek, hajléktalanként él, kritikus állapotban van a magyar focista

OLDALVONAL

A legjobbak közé készült: váratlanul elhunyt a 26 éves focista

OLDALVONAL

Feladta magát, megdöbbentő bejelentést tett a rendőrség a válogatott focistáról

OLDALVONAL

Leguggolt, és mindene látszott, bugyi és melltartó nélkül ment el otthonról a botrányhősnő