"Anyámnak köszönhetek mindent" – hajszálon múlt a világbajnok magyar legenda megszületése

Klampár Tibor szegény családban nevelkedett. Apja ószeres volt, édesanyja, a drága Etelka néni pedig újságkihordó volt a postánál. Három gyereket terveztek a szülők, de amikor már megszületett a kis Etelka, Ilona és József, megtörtént a „baj” ismét várandós lett a mama. A papa nem örült, elvetették a kis magzatot.

– mesélte a Ripostnak Klampár. "Szóval így születhettem meg, negyedik Klampár gyereknek a Dembinszky utcai szoba-konyhás, külső vécés lakásba. Huszonhat évesen tudtam meg a titkot, bevallom elsírtam magam. Azóta is hálás vagyok a mamámnak"

Milyen srác volt a legkisebb Klampár?

Klampár Tibor: Csibész, aki jobban szerette a ligeti haverokat, mint a suliba járást. Most, így a hetedik iksz hajnalán már tudom, szerencsés pali vagyok, mert ha a bátyám nem terel a pingpong felé, valószínűleg úgy járok, mint az egykori osztálytársaim közül többen is, lecsúszott bűnöző lesz belőlem. Ma már tudom, nekem más lehetőségem nem volt az életben, csak a pingpong.

Mindent megnyert pályafutása alatt, de a kezdet állítólag nem volt zökkenőmentes…

Klampár: Gondolom, arra céloz, hogy tehetségtelennek tartott egy edzőnő, és eltanácsolt a Vörös Meteorból. De, szerencsére a Postás befogadott, igaz ott is csak a leghátsó kisteremben püfölhettem a labdát a bátyámmal. De, ezt is túléltem, és már Európa-bajnok lettem a serdülők között 1966-ban.

Ha visszagondol az elmúlt néhány évtizedre, melyik az az eredménye, amire igazán büszke?

Klampár: Most frocliz? Persze, hogy a világbajnoki csapat győzelem. Szépen hangzik, hogy világbajnok a Jónyer-Klampár páros, meg, hogy Európa-bajnok vagyok, vagy számtalan nemzetközi versenyen álltam a dobogó legfelső fokán, de a csapat vébé győzelmet semmi sem tudja felülmúlni. Az az érzés leírhatatlan, amikor azt harsogja a hangosbemondó, hogy világbajnok Magyarország.

Amiről majdnem lemaradt…

Klampár: Tudom, nem voltam egyszerű eset, nehezen bírtam a bezártságot. Az edzőtáborokat kimondottan utáltam. Szóval Phenjan előtt Tatán készültünk és az egyik este ellógtam Pestre egy kis bulizásra. Nem értem vissza a takarodóra, lebuktam és a kapitányunk, Berczik Zoltán rövid úton kirúgott a válogatottból.

Mégis ott lehetett Észak-Koreában...

Klampár: Mert a fiúk, Jónyer Pista és Gergely Gabi magán akcióba kezdett és minden bejelentés nélkül bekopogott Buda Istvánhoz, aki az OTSH elnöke volt akkor. Elmondták, ha a Klampi nem jöhet a világbajnokságra, akkor esély sincs a győzelemre, de ha ott lehet, akkor világbajnok lesz a magyar csapat. Buda elvtárs meghallgatta őket és csak annyit kérdezett, ezt írásban is adják? A Pista és a Gabi azonnal aláírta a papírt. Ezután már nem volt más választásunk, nyerni kellett. Kétszer is legyőztük a verhetetlennek tartott kínaiakat.

Príma Primissima-díjat kapott, Életmű-díj is díszeleg a vitrinjében. Van hiányérzete?

Klampár: Igen, egy olimpiai érem nagyon hiányzik a gyűjteményemből. De, ez a társaimnak sem adatott meg, mert amikor végig vertük a világot, akkor még nem szerepelt az olimpia műsorán az asztalitenisz. Én ugyan Szöulban negyedik lettem, de azért a helyezésért nem járt érem. Ez fáj a legjobban.