Létrehozva: 2023.04.06.

"Azt állítják, rossz szülő vagyok" – Verstappen apját azzal vádolják, hogy verte világbajnok fiát

Jos Verstappen határozottan tagadta, hogy túl kemény kézzel bánt volna fiával, Max Verstappennel még versenyzői pályafutása legelején, ifjú gokartos korában.

Sokak szerint az egykori Forma-3-as pilóta, Jos Verstappen túlságosan rámenősen nevelte a fiát, Maxot. Az egyértelmű cél az volt, hogy a kissrác már gokartos pályafutása során olyan tulajdonságokat szerezhet, amelyek által menő Forma-1-es pilóta lehet. Ez sikerült, hiszen mára kétszeres világbajnok lett a fiúból. Az idősebb Verstappen – maga is nyolc idényt versengett az F1-ben - azonban határozottan visszautasítja a kritikát, azt állítja, sose lépte túl a pedagógiai határvonalat az oktatás és nevelés kapcsán. 

Verstappent verte az apja?  Fotó: AFP

Nem durrogtak a fülesek

Pusztán felkészült versenyzőt és határozott karakterű férfit próbált nevelni a fiából – magyarázza. 

Vannak, akik azt állítják, hogy rossz apa vagyok, mert bántalmaztam a fiamat, nos, hadd szögezzem le, nem vagyok rossz apa 

– húzta alá az 51 éves Jos a Viaplay „Verstappen: Egy bajnok anatómiája” című dokumentumfilmjében. "Én neveltem, és valóban szigorú voltam vele, de a határokat nem léptem túl."

Verstappen papa kiemelte, sokan el sem tudják képzelni, mi szükséges egy sportág abszolút legmagasabb szintjének eléréséhez. Eközben Max Verstappen azt állítja, édesapja módszerei hiányában nem tett volna ennyi erőfeszítést annak érdekében, hogy az F1-ben menő legyen.

Max Verstappen 2023-ban már kétszer nyert vb-futamot, Bahreinben és Ausztráliában nyert, míg Szaúd-Arábiában a 15. helyről a második helyre érkezett be, és éllovas a vb-pontversenyben.

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek