tóth gabi
Az angol Newcastle United focistája, a brazil Bruno Guimaraes borzalmas körülmények között nőtt fel.
Az 1997. novemberében született brazil futballista, Bruno Guimaraes gyermekkorában annak ellenére rendszeresen éhezett, hogy szülei megfeszítetten dolgoztak. Mamája egy motorkerékpár-üzletben vállalt munkát, apja egy sárga taxit vezetett 039-es számmal - Bruno ezért viseli a 39-es mezszámot - írja a mozzartsport.
"A 39 különleges, sőt, annál is több, varázslatos, mert ez a szám mindent megadott eddigi életemben" – nyilatkozta Guimaraes.
A focivarázslathoz vezető út persze igencsak kemény volt, hiszen Rio de Janeiróban több klub is elutasította a fiút. Édesanyja viszont örökké arra emlékeztette: soha nem szabad feladnia. Pedig olykor bizony azt tervezte, hogy inkább taxis lesz, akárcsak a papája. Amikor az Audax Sao Paulo labdarúgó-akadémiáján élt, edzett, távol az otthonától, egy szegényes kollégiumban aludt 18 másik fiatallal együtt. Egyik este a párnája alá nyúlt a mobiltelefonjáért, de ott csak egy patkányt talált. Nem sokkal a "patkányincidens" után az Athletico Paranaense kínált neki szerződést, noha azt megelőzően a Botafogo és Fluminense is lefitymálta tudását. Az Audaxnál eleinte havi 65 fontnak megfelelő (28 ezer Ft) fizetést kapott, igaz, kirobbanó örömére 19 éves korában már legalább rendszeresen futballozhatott.
"Ez életem legszebb időszakának kezdete – mesélte. - Egy időszak, amely a mai napig tart. Amikor a patkányokkal aludtam, nem igazán hittem magamban, aligha gondoltam, hogy az Athletico-szurkolók énekelik majd a nevemet. Aztán Juninho Pernambucano felhívott, és azt ajánlotta, csatlakozzak a francia Lyonhoz, ez pedig 2020 január 29-én meg is történt."
A tízszeres brazil válogatott labdarúgó 2020 augusztusában a francia együttessel BL-elődöntőt játszott a Bayern München ellen. Pár napja a Newcastle United színeiben a Manchester Uniteddel mérkőztek a Wembley-stadionban az Angol Liga Kupa fináléjában, de Guimaraes bánatára kikaptak 2-0-ra. A középpályás szerepelt a tokiói olimpián, és a Szarkák drukkerei valósággal istenítik, amióta 2022. január 30-án hozzájuk írt alá. Kérdés, a St. James’ Parkban ezt meddig tehetik, tudniillik Guimaraest a visszavonuló Toni Kroos helyére szemelte ki magának a Real Madrid.