RETRO RÁDIÓ

Doppingbotrány: Kitálalt a kapitány, ez vár az úszókra

GG
Szerző
GG
Létrehozva2022. 12. 22. 13:00

A szakember bízik a sportolók ártatlanságában.

Két magyar úszó is doppingvétség gyanújába keveredett. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője közölte, amennyiben beigazolódik a gyanú, a WADA –  Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség - előírását betartva, azonnal vádat emelnek a sportolók ellen. Neveket senki sem említ, hiszen a sportolók személyiségi jogai egyelőre védik az ügybe keveredett úszókat.

Egyelőre nem állnak elő a gyanúsítottak

Az úszóválogatott szövetségi kapitánya is értesült már az esetről, de Sós Csaba – mint senki sem – neveket nem mond, bár azt elismeri, hogy tudja ki az két versenyző, aki felett beborult az ég. 

„Tudom, hogy kik kerültek fel a listára, de óva intek mindenkit, hogy nevekkel dobálózzon" – mondta a szövetségi kapitány. „Annyit elárulhatok, hogy egy férfi és egy női úszó került a WADA célkeresztjébe."

A megvádolt sportolóknak lehetősége van védekezni, magyarázatot adni arra, hogy mi okozta a korábbiakhoz képest váratlan és jelentős mértékű eltérést biológiai útlevelük paramétereiben. 

Az úgynevezett biológiai útlevél használata, bevezetése szerintem még sok gondot okoz a későbbiekben. Orvosként mondom, nem teljesen kidolgozott a rendszer, lehetnek és vannak bőven kérdőjelek a használatát illetően. Példának okáért, senki sem tudja, hogy mit okozhatott a Covid-19 fertőzés, mennyire befolyásolhatja a vizsgálati eredményekben a markerszámok megugrását.

A kapitány szerint jogilag bonyolult lehet a helyzet

A kapitány elmondta, hogy a két „megtalált” úszó természetesen járhat edzésekre, akár versenyezhet is, ameddig be nem bizonyítják bűnösségüket.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.