Létrehozva: 2022.11.21.

Nagy buli, csak a pálinka okozott gondot Dzsudzsák Balázsnak

A magyar labdarúgó-válogatott az idei évtől, Dzsudzsák Balázs pedig a nemzeti csapattól búcsúzott győzelemmel Görögország ellen. Ötvenezren ünnepelték a rekordtartót, aki 109. alkalommal szerepelt a nemzeti csapatban.

Közel telt ház gyűlt össze a magyar válogatott idei utolsó találkozójára. A Görögország elleni összecsapás Dzsudzsák Balázs búcsúmérkőzésétől volt igazán különleges. Marco Rossi együttese egy remek támadás után szerezte meg a vezetést Sallai Roland jóvoltából a 15. percben. Tíz perccel a vége előtt kiegyenlítettek a vendégek, az utolsó percben azonban jött Kalmár Zsolt, az ő szabadrúgásgóljával pedig méltó módon zárta idei szezonját a csapat, öt győzelemmel, két döntetlennel és három vereséggel.

Győzelemmel búcsúzott Dzsudzsák Balázs Fotó: Árvai Károly

Dzsudzsák kezdőként, és csapatkapitányként lépett pályára, 52 percet játszott, a hetes mezszámához igazodva a második félidő hetedik percében cserélték le. A Debrecen szélsője 109. alkalommal ölthette magára a címeres mezt, amivel egyedüli rekordtartó lett, a lefújás után a szurkolókkal ünnepelt.
"Már Telkiben mondtam a mesternek, hogy nem most terveztem a sírást" – fogalmazott a Borsnak a meccs után Dzsudzsák. 

Felkerült a cseresznye a karrierem tetejére. Megdöntöttem Gabit, Gerzsont, Juhász Rolit, Puskástól kezdve olyan neveket tudnék sorolni, ami elképesztő. Hihetetlen, hogy Nyírlugosról Dzsudzsák Balázs elmondhatja, hogy magyar válogatott rekordtartóként beszélhetek.

 

Az alábbi fotóra kattintva galéria nyílik!

 

"A meccs előtt üzent Király Gábor, akivel eddig együtt álltunk 108-108 válogatottsággal, beszéltem vele, nagyon jó érzés volt. Szakmabeliek, csapattársak gratuláltak, füstöl a telefonom, nagyon jól esik."
A 35 éves szélső egy pálinkát is legurított a szurkolókkal, később azonban elárulta, meggyűlt a baja a felessel. 

Nagyon erős volt a meccs utáni pálinka, kértem is a fanok segítségét, hogy fogjanak, ne essek hátra 

– mondta a válogatott rekorder. 

Bevallom, a meccs végén, Kalmár gólja előtt, vissza akartam szaladni a pályára, hogy elvégezzem a szabadrúgást. Úgyis mindegy volt már, hogy eltiltanak-e.

Dzsudzsák stílszerűen első válogatott mérkőzését is Görögország ellen játszotta még 2007 júniusában. Összesen 21 gólt és 24 gólpasszt jegyzett a magyar színekben, megannyi emlékezetes pillanatot okozott a szurkolóknak. 

Dzsudzsák azt is elmondta, egyelőre annyi érzelem kavarog benne, hogy nehezen tudja rendezni a sorait. A Debrecen futballistája zárásként véleményt formált az új csapatkapitányról, Szoboszlai Dominikról is, aki 22 éves kora ellenére már 28-szoros válogatottnak mondhatja magát.

Most még szoknia kell a közösséghez való kiállást, hogy mindig ő lesz a jó, a rossz. Sokat beszélgettem vele erről és elmondta, hogy ez egy óriási előrelépés a karrierjében. Ha megérti a felelősségét, akkor sokat építkezhet belőle.

A válogatottsági toplista:

1. Dzsudzsák Balázs 109

2. Király Gábor 108

3. Bozsik József 101

4. Gera Zoltán 97

5. Juhász Roland 95

6. Fazekas László 92

7. Szalai Ádám

és Grosics Gyula 86

9. Puskás Ferenc 84

10. Garaba Imre 82

 

 

origo.hu

Így néz ki most Krausz Gábor karján a Tóth Gabit ábrázoló tetoválás - fotó

ripost.hu

"Senki sem hiszi el, hány éves vagyok valójában, hála egy Lidl-ben kapható terméknek"

metropol.hu

Döbbenetes videó 1928-ból: ha ez nem győz meg az időutazásról, akkor semmi sem

ripost.hu

Opitz Barbi és Palvin Barbi levetkőzött, Kabát Peti pedig a vagyonával kérkedett – íme a hét legforróbb hírei

hirtv.hu

Mélyen hallgat az Egyesült Államok magyarországi nagykövete

ripost.hu

Kiverte a biztosítékot Sarolta hercegnő beszólása, szülei is belepirultak

travelo.hu

A tengerben kellett leszállniuk csomagostól a turistáknak egy görögországi kompról

ripost.hu

Nem akármivel büszkélkedett Orbán Ráhel az Instagramján

ripost.hu

Megszületett Iszak Eszti és Gyurta Dani babája, meseszép nevet választottak neki

ripost.hu

Kivételt tett és megmutatta ikreit Rúzsa Magdi: Hihetetlen, milyen nagy már Lujzi, Keve és Zalán

ripost.hu

Ettől az egyszerű trükktől lesz mennyei a töltött paprika

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Van hova fejlődni” - kitálalt a pólósokról az olimpiai bajnok legenda

OLDALVONAL

Szoboszlait ma egy éve ismerte meg Anglia, nyolc érdekesség a focista liverpooli pályafutásában

OLDALVONAL

Portugália sokkolt minket, Magyarország kiesett az Európa-bajnokságon

OLDALVONAL

Órákon belül eldől minden, Ronaldo várhat a magyarokra a nyolcaddöntőben

OLDALVONAL

Szoboszlai visszatért Liverpoolba, új edzője rögtön az irodájába rendelte - Videó

OLDALVONAL

Gigantikus botrány robbant az NB I-ben, csalás történhetett

OLDALVONAL

Visszalépett a legnagyobb ellenfél, így lehet meg a magyarok olimpiai aranya

OLDALVONAL

Lionel Messi eddig bírta: percekig zokogott, aztán jött a dráma