RETRO RÁDIÓ

Valter Attila a világ legjobb csapatához szerződött

Valter Attila a világ legjobb csapatához szerződött
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 08. 29. 22:40

Több csapat is kereste a legjobb magyar bringást.

A holland Jumbo Vismánál folytatja pályafutását Valter Attila, aki 2025-ig kötelezte el magát. A 24 éves magyar bringás úgy érzi, a világ legjobb országúti kerékpáros csapatához szerződött. A hétfő esti online sajtótájékoztatóján elmondta, hogy már az év elején kereste őt több csapat, amit megtisztelőnek nevezett, ugyanakkor meg is lepte a sok érdeklődés, mert erre az évre még érvényes szerződése volt a Groupama-FDJ-nél.

Fotó: Árvai Károly

"A Jumbo Visma is elég hamar elkezdett kérdezősködni a menedzseremnél" - folytatta, majd elárulta, hogy a hollandok már akkor is megkeresték, amikor még a CCC kerekese volt, de lojális akart maradni, illetve akkor még túl nagy falatnak érezte volna a váltást. Idén a Giro magyarországi Nagy Rajtja előtt újra megkeresték, és sok mindent meg is beszéltek. - Tetszett, amit mondtak, már az is, hogy két éve nemet mondtam, és újra megkerestek."

Kiemelte, hogy szerinte a Jumbo Visma a világ legjobb csapata, idén övék a legtöbb UCI-pont és a győzelem is. A közeli jövőt érintve elárulta, az idényt a Lombardiai körversennyel zárja október 8-án, azután körülbelül egy hónapos szünet következik, novembertől pedig már az új csapatával folytatódik a munka.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.